Hirdetés

Legendás állatok 3 - jövő év elején végre kezdetét veszi a forgatás

|

Még nincs hivatalos címe a folytatásnak, de azt már legalább tudjuk, hogy nagyjából mikor kezdik el felvenni a jeleneteket hozzá.

Hirdetés

Nem nyűgözte le a rajongókat a tavaly debütált Legendás állatok: Grindelwald bűntettei, de a Warner Bros. ennek ellenére látszólag bizakodó a folytatás kapcsán. Egyelőre csak tippelni lehet, miről fog szólni a harmadik rész, viszont azt már tudjuk, hogy néhány hónap múlva ismét visszatérnek a varázsvilághoz a színészek.

Hirdetés

A Jacob Kowalskit alakító Dan Fogler is részt vett a bostoni LeakyConon, ahol szóba került a Legendás állatok 3 is. Elmondta, hogy februárban kezdenek el forgatni, Rowling pedig már gőzerővel ír, és eddig mindenkinek nagyon tetszett, amit leadott. Konkrét részleteket a cselekményről vagy a karakterekről most sem tudtunk meg, de már az is elég jó hír, hogy közel van a forgatási időszak kezdete. A film egyébként a tervek szerint 2021. november 21-én debütál a mozikban, szóval elég sok idejük van a készítőknek arra, hogy helyrehozzák az előző rész hiányosságait és egy izgalmas kalandot tegyenek le az asztalra.

Szerintetek miről szól majd a Legendás állatok 3?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)