Hirdetés

Ezek a legjobban várt 2020-as filmek egy jegyiroda szerint

|

Az evidenseken túl akadnak azért meglepetések is a listán.

Hirdetés

A Puliwood nemrég összeállított két listát is a 2020-as premierekkel kapcsolatban: egyet a nagyágyúknak szenteltek, egyet pedig a csemegéknek, ezek pedig nagyjából lefedik, hogy milyen felhozatalra számíthatunk a következő évtől. Viszont legalább ennyire érdekes az is, hogy a mozijegyekkel foglalkozó Fandango felhasználóbázisának kívánságlistáján mik szerepelnek. 

Hirdetés

A Fandango minden évben megszavaztatja ezt a felhasználóival, idén több mint kétezer szavazó eredményeiből álltak össze a végeredmények. A színésznők közül Gal Gadotra kíváncsiak leginkább a résztvevők (Scarlett Johansson lett a második), a színészekből Chris Pine érdemelte ki az első helyet (Paul Rudd maradt le a trónról), a gonoszok közül pedig a Wonder Woman 1984 Gepárdja (Kristen Wiig) vitte a prímet, megelőzve ezzel az új James Bond film Safinját (Rami Malek). Az alábbiakban pedig a tíz legjobban várt filmet láthatjátok: 

10. Halálos iramban 9
9. Lelki ismeretek
8. In the Heights
7. Ragadozó madarak
6. Hang nélkül 2. 
5. 007 Nincs idő meghalni
4. Mulan
3. Örökkévalók
2. Fekete Özvegy
1. Wonder Woman 1984

És ti mikre fogtok biztosan beülni jövőre?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)