Hirdetés

Leleplezték a Tudom mit tettél tavaly nyáron sorozat színészeit

|

Változatos az Amazon Prime-ra készülő horrorszéria szereplőgárdája.

Hirdetés

Tavaly ősszel érkezett a hír, hogy az Amazon Studios és a Sony Pictures Television sorozatként gondolja újra az 1997-ben megjelent horror-slasher klasszikust, a Tudom, mit tettél tavaly nyáron sorozathoz pedig alapul vették Lois Duncan 1973-as, azonos című regényét is.

Az Amazon akkori közleményéből kiderült, hogy a széria egyfajta modern értelmezése lesz az eredeti történetnek, viszont ugyanazt a formulát követik, tehát újfent egy csapat tinédzser áll a középpontban, akik természetesen ezúttal sem lesz gondtalan az életük, hiszen egy gyilkos fog a nyomukban járni.

A sorozat írója és egyben vezető producere Sara Goodman (Preacher, Gossip Girl - A pletykafészek), a pilotot pedig Craig Macneill (Channel Zero, The Boy) rendezi, aki maga is producerként támogatja a projektet. A forgatás várhatóan még ebben a hónapban megkezdődik Hawaiin. De mi a helyzet a castinggal?

Hirdetés

Nos, a jelenlegi információk szerint a klasszikus filmből senki sem fog felbukkanni a szériában, viszont a Deadline már lehozta azoknak a színészeknek a névsorát, akik csatlakoztak.

Ők a következők (a képen sorban, balról jobbra): Madison Iseman (Jumanji: A következő szint), Brianne Tju (47 méter mélyen 2), Ezekiel Goodman (Rat Bastard), Ashley Moore (Magányos páros), Sebastian Amoruso (Solve), Fiona Rene (Árok), Cassie Beck (Good Joe Bell), Brooke Bloom (Homecoming) és Bill Heck (Locke & Key). Premierdátum egyelőre nincs.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)