Hirdetés

Lesz havas jelenete is a Pókember 3-nak, ami talán végre New Yorknak is igazságot szolgáltat

|

Most már tényleg illene harapni egyet a Nagy Almából.

Hirdetés

Képregényes, filmes és videojátékos múltja, illetve queensi származása ellenére sem mutattak eddig Pókember MCU-béli filmjei túl sokat New Yorkból: a Hazatérésben egyedül talán a Staten Island-i kompjárat kapott hangsúlyosabb szerepet, helyette inkább Washingtonban is megfordult főhősünk, míg az Idegenben ugyebár önmagában egy masszív európai turnéként szolgált (kivéve mondjuk a stáblista alatti jelenetben).

Pár, január 15-én lőtt és a Just Jaredön publikált forgatási fotó viszont most mintha azt mutatná, hogy a harmadik, még mindig cím nélküli Pókember-film (vagyis egy része) télen, sőt, az ünnepek környékén játszódik, legalábbis a Tom Hollandot és Zendayát felvonultató képeken, pontosabban egy fánkbolt kirakatán, ahol MJ is dolgozik, ünnepi jókívánságok olvashatók.

Hirdetés

Ha esetleg karácsonyi film lenne a Pókember 3-ból, vagy legalább egy része az ünnepekkor játszódna, úgy adná magát, hogy klasszikus, szintén New York-i filmjeleneteket megidézve itt is ünnepi köntösbe csomagolják a várost, hogy például megmutassák a Rockefeller Center előtti ikonikus karácsonyfát, az Empire State Building ünnepi fényárját, és így tovább. Vagy előreszaladtunk volna?

Bárhogy is legyen, továbbra is nagy a titkolózás a film körül, főleg ami a film vendégszereplőinek masszív, de hivatalosan még mindig meg nem erősített listáját illeti. Pedig hát, ha minden igaz, velünk tart majd Benedict Cumberbatch mint Doctor Strange, Jamie Foxx mint Electro, Alfred Molina mint Doctor Octopus, Tobey Maguire és Andrew Garfield mint újabb Peter Parkerek, Charlie Cox mint Daredevil, és így tovább, és így tovább.

Tervezett amerikai premier december 17-én.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)