Hirdetés

Egész máshogy is végződhetett volna a LOST

|

Hét évvel a széria lezárása után az egyik készítő elárulta, milyen befejezést terveztek, és hogyan szólt bele az egészbe a Star Wars III: A sithek bosszúja

Hirdetés

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én hetente kapok kedvet ahhoz, hogy az elejétől újra végignézzem az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb sorozatát, a LOST-ot. Annak ellenére, hogy voltak gyengébb pillanatok, és elég megosztó lett a vége, a világot, a Dharmát és a karaktereket sose felejtem el.

Valószínűleg nem segített volna a befejezésen, ha Damon Lindelof és Carlton Cuse, a sorozat vezető producerei végül összehozzák azt, amit terveztek. Volt ugyanis egy olyan elgondolás, hogy az utolsó részekben egy vulkán is szerepet kap. A füstszörny megszületését azzal akarták magyarázni, hogy egy harc során a kráterbe esett a fekete ruhás ember, és így lett belőle fekete füst, de az utolsó epizódban újra előhúzták volna, hogy ez legyen (miközben kitör, persze) Jack és Locke küzdelmének helyszíne.

Két okból hiúsult meg. Az egyik, hogy túl drága lett volna az effekteket megoldani és az egész stábot Hawaiira utaztatni, hogy meglegyen a megfelelő forgatási helyszín, a másik pedig, hogy féltek, sokan párhuzamot vonnak a Csillagok háborúja 3 azon jelenetével, amiben Anakin elveszíti kezét-lábát. 

Mit gondoltok, jobb lett volna a LOST vulkánnal, vagy sem? 

Költészet napjára ehhez is jár vers:

Hét év eltelt azóta, hogy véget ért a LOST,
Nem is értjük igazán, miért jött elő most.
Emlékszünk a végére, mar még miatta kín,
legalább Jack nem égett meg, mint anno Anakin.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)