Hirdetés

M. Night Shyamalan két új filmmel is készül

|

Már kiadót is talált a projektekhez, sőt premierdátumokat is kitűzött.

Hirdetés

M. Night Shyamalan olyan filmekkel örökre beírta magát a filmtörténelembe, mint a Hatodik érzék és A sebezhetetlen, de volt egy időszaka, amikor nem kifejezetten kedvelte őt a közönség - ilyen volt Az esemény, Az utolsó léghajlító vagy éppen A Föld után. Az utóbbi időben ismét magára találni látszik az egyedi stílusú rendező, a James McAvoy főszereplésével készült Széttörve nagyot szólt és a három évvel később megjelent Üveg sem állt földbe, még ha megosztó is lett. 

Hirdetés

Shyamalan azonban nem pihen, máris bejelentette következő projektjét, sőt projektjeit, egyelőre név nélkül. A Collider értesülései szerint a rendező a Universal Pictures gondozásában készíti el az egyelőre "eredeti thrillereknek" titulált címeket, amelyek közül az első 2021. február 26-án, a második pedig 2023. február 17-én jelenik meg. Ahogyan a korábbi filmjei esetében, úgy ezeket is Shyamalan maga pénzeli, a Universal "csupán" a forgalmazást vállalja magára. 

A két projekt egyszerre való bejelentése és közeli premierje miatt azonnal megindultak a spekulációk, hogy a filmek kapcsolódni fognak egymáshoz vagy ugyanannak az univerzumnak a részei lesznek, de egyelőre nincs ezzel kapcsolatban semmilyen hivatalos információ. Ezek előtt azonban még megérkezik Shyamalan következő alkotása, az Apple TV+-ra készült sorozat, a Servant, amelyből több epizódot is rendezett. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)