Hirdetés

Macaulay Culkin is feltűnik az Amerikai Horror Story következő évadában

|

A sorozat showrunnere Instagramon osztotta meg, hogy kik bukkannak fel a tizedik szezonban, és a korábbi részek gárdája mellett, a Reszkessetek betörők egykori sztárjának nevére is felfigyelhetünk a listában.

Hirdetés

Az Amerikai Horror Story azzal a bátor koncepcióval aratott hatalmas sikert, hogy évadról évadra egy teljesen másik történetet mesél el, így mindegyik szezon egy-egy önálló alkotásként is értelmezhető. Az "AHS 1984" nevet viselő kilencedik évad lezárása után most mindenki arra kíváncsi, hogy milyen irányt vesznek a következő részek; a sorozat mögött álló Ryan Murphy pedig most a főbb szereplők kilétéről lerántotta a leplet,  és bizony akad köztük meglepetés is. 

Hirdetés

A showrunner Instagramon tett közzé egy rövid videót, ahol egy tengerpartot láthatunk; a homokot lassan mosó hullámok felett pedig kirajzolódnak a színészek nevei, miközben a Dead of Night című számot hallhatjuk Orville Pecktől. Úgy tűnik, hogy rengetegen visszatérnek a korábbi évadokból, így például ismét feltűnik a képernyőn Kathy Bates, Billie Lourd, Sarah Paulson, Evan Peters, Finn Wittrock, Lily Rabe, Adina Porter, Leslie Grossman és Angelica Ross is.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#AHSSeason10

Ryan Murphy (@mrrpmurphy) által megosztott bejegyzés,

Az igazán meglepő név rögtön másodikként érkezik a sorban, ez ugyanis Macaulay Culkiné, aki A reszkessetek betörőkkel vált világhírűvé, azonban gyerekszínészi karrierje után magánéleti gondok miatt eltűnt a közéletből. Ugyan az utóbbi időkben újra megpróbálkozott kisebb szerepekkel, de a régi hírnevét egyelőre nem sikerült visszaállítania. Mindenképp érdekes lesz a mindenki fejében csínytevő Kevinként szereplő színészt egy ilyen hangvételű történetben látni. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)