Hirdetés

Készül a Man of Steel folytatása

|

Korábban is beszéltek már róla, hogy készül a következő önálló Superman film, viszont most hivatalos megerősítést is nyert a hír.

Hirdetés

Eléggé meglepődtünk, amikor a Man of Steel első részének megjelenése után Zack Snyder a folytatás helyett a Batman v Superman: Dawn of Justice-t jelentette be. Mostanra azonban már az utóbbi is megjelent (sajnos nem sikerült olyan jól, mint azt reméltük), szóval a Warner visszatérhet az eredeti tervhez és készülhet a Man of Steel 2.

A Supermant alakító Henry Cavill menedzsere, Dany Garcia egyinterjúban árulta el, hogy a színész jelenleg aktívan dolgozik a Man of Steel folytatásán. Garcia szerint Cavill az utóbbi öt hónapban rengeteg projekten dolgozott, hiszen a Superman film kidolgozásán túl azzal is foglalkozott, hogy a saját produkciós cégén belül indíthasson el új projekteket.

#Superman

A photo posted by Henry Cavill (@henrycavill) on

Jelenleg készül a Justice League film, szóval egy darabig még nem érdemes arra számítani, hogy váratlanul felbukkan a Man of Steel 2 előzetese, viszont az már felmerült, hogy a következő alkalommal már egészen más kosztümben láthatjuk majd Krypton utolsó fiát.

Ti mit gondoltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)