Hirdetés

Már a jövő hónapban elkezdődnek a Dexter 9. évadának forgatási munkálatai

|

A Dexter folytatása tényleg nagy erőkkel készül, és már hamarabb a képernyőkre kerülhet, mint hittük volna.

Hirdetés

A Dexter rajongók finoman szólva sem voltak elájulva a széria befejezésétől, így sokuk a mai napig az egyik legrosszabbul lezárt tévés történetnek tekintik. A sorozat visszatérésével a Showtime kapott még egy lehetőséget arra, hogy helyre tegye a dolgokat, és úgy néz ki, hogy a stúdió nem is ül tétlenül a babérjain. Ha minden a tervek szerint halad, akkor januárban már elkezdődhetnek a forgatások.

A The Illuminerdi jelentése szerint ha a koronavírus nem szól jobban közbe, akkor januárban elkezdhetnek forgatni, és ősszel már láthatnák is a 9. évad első epizódját. A sztoriról egyelőre annyit tudunk, hogy továbbra is Dexter lesz a főszereplő (Michael C. Hall alakításában), de egy új ellenfelet kap egy 50 éves férfi, Kurt képében.

Hirdetés

A széria vezető producere a következőt nyilatkozta a projekt kapcsán a THR-nek:

"Gyakorlatilag mindent kezdhetünk az elejéről. Nem akarjuk ezt egy konkrét 9. évadnak. Eltelt 10 év, és a sorozaton meg is fog látszódni az idő múlása. Ez a széria nem a korábbi fináléra fog emlékeztetni. Kaptunk egy második esélyt a befejezésre a Showtime nagylelkűségének köszönhetően."

Őszintén reméljük, hogy ezúttal tényleg nem szúrják el egy ennyire fontos széria záróakkordjait, kíváncsian várjuk a nagy visszatérést.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)