Hirdetés

Már csak egy Netflix sorozat van, amit többen néztek, mint a Stranger Thingst

|

A Netflix felfedte, hogy a sorozat 4. évada hány milliárd percnyi megtekintést generált.

Hirdetés

A Netflix általában egyben adja ki a sorozatévadokat, viszont néha eltér a formulától, mint ahogyan tette azt a Stranger Things negyedik szezonjánál is. Az évad első hét része május 27-én került fel a felhozatalba, a második felvonásra viszont július elsejéig kellett várniuk a rajongóknak.

A "kiéheztetés" látszólag meghozta a kívánt hatást, ugyanis a statisztikák szerint - amik immáron a megtekintett perceket veszik számításba, nem az elindított részeket - a Stranger Things hasít. 

Hirdetés

A streamingóriás elárulta, hogy az első részek megjelenését követő 28 nap során az előfizetők 1,15 milliárd órányit néztek meg a legújabb szezonból. A The Hollywood Reporter jelentése tovább árnyalta a képet: az első hét epizód 930,32 millió órányi megtekintéssel büszkélkedhet, az utolsó kettő pedig 221 millió órát számlált június 27. és július 3. között. Elképesztő teljesítmény, de még ez is csak a második helyre volt elég, ugyanis a Stranger Things nem tudta utolérni vele a jelenlegi csúcstartót, a Squid Game-et, amely 1,65 milliárd órányi megtekintést tudott felmutatni az első négy hét alatt. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Stranger Things 4. évada azonban így sem panaszkodhat, hiszen a legnagyobb premierhétvégét és legjobb premierhetet produkálta a Netflix angol nyelvű sorozatai közül, ráadásul az új szezon hype-ja megdobta a korábbiak nézettségét is: az első évad 34,5 millió órányi megtekintést generált, a másodikat és a harmadikat pedig több mint 30 millió órán át nézték a múlt héten. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)