Hirdetés

Már forgatják a Mad Max: A harag útja előzményfilmjét

|

A Furiosára fókuszáló projekt főszereplője Anya Taylor-Joy, de felbukkan benne a Marvel egyik sztárja is.

Hirdetés

Minden idők egyik legjobb akciófilmje a Mad Max: A harag útja, amely George Miller pályafutásának az egyik ékköve lett. A rajongók a film 2015-ös premierje óta abban reménykednek, hogy valamilyen módon visszatérhetnek a rendező által megálmodott világba, erre pedig minden lehetőségük meg is lesz, méghozzá duplán: miközben Miller megerősítette, hogy tervei szerint meg fog valósulni egy Mad Max folytatás is, elkezdte forgatni az A harag útja fontos karakterére, Furiosára (Charlize Theron) fókuszáló előzményfilmet, amelynek csak most tudott nekiállni, mivel előbb elkészítette a régóta dédelgetett ötletét, a Three Thousand Years of Longingot Idris Elbával és Tilda Swintonnal. 

Hirdetés

Az előzményben már egy fiatal Furiosát követhetünk majd figyelemmel, akit Anya Taylor-Joy (A vezércsel, Az Északi, A boszorkány) kelt életre, míg a film főgonosza az általában jófiúkat játszó Chris Hemsworth (Thor-filmek, Hajsza a győzelemért) lesz. Maga Hemsworth jelentette be Twitteren egy sokat mondó fotó társaságában, hogy elrajtolt a Furiosa forgatása: 

Eredetileg úgy volt, hogy a projekt már 2023-ban mozikba kerül, de elcsúsztatták a premierdátumot 2024. május 24-re, amit a rajongók abszolút nem bánnak, ha olyan minőségi lesz a végeredmény, mint amilyen a 2015-ös Mad Max esetében. A sztoriról egyébként semmit sem tudni, viszont Miller elárulta korábban, hogy teljesen más lesz a film felépítése, mint az A harag útjáé volt. 

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)