Hirdetés

Már hivatalos, ki lett Johnny Depp utódja a következő Legendás állatok moziban

|

Deppnek azután kellett elhagynia a projektet, hogy elvesztett egy sajtópert, de a Warner Bros. már meg is találta a következő Gellert Grindelwaldot.

Hirdetés

Nem kell az interneten nagyon mélyre ásnunk, hogy találjunk piszkos ügyet Hollywoodból, de az egyik legnagyobb sajtónyilvánosságot kapott botrány kétségtelenül Johnny Depp és Amber Heard viharos válása volt. A felek kölcsönösen megvádolták egymást bántalmazással és ugyan bírósági ítélet ebben az ügyben még nem született, Depp elvesztett egy sajtópert a The Sun magazinnal szemben, mely feleség-verőnek nevezte.

Ezután a Warner Bros. úgy döntött, hogy megválik a színésztől, aki emiatt távozni kényszerült az éppen készülő harmadik Legendás állatok filmből. Már akkor felröppent a pletyka, hogy helyére a Hannibal és a Zsivány Egyes - Egy Star Wars-történet sztárja, Mads Mikkelsen érkezhet, a stúdió pedig most megerősítette ezt a hírt.

Hirdetés

Bár Mikkelsen nagyjából egy héttel ezelőtt még azt nyilatkozta, hogy a stúdió még nem kereste meg, úgy tűnik, hogy a tárgyalásokat gyorsan sikerült lebonyolítani. A Warner valószínűleg nem teketóriázott, hiszen Gellert Grindelwald legalább olyan fontos szereplője a Legendás állatok történetének, mint Dumbledore vagy Göthe Salmander, így nem szüneteltethették sokáig a forgatásokat. 

Az egészen biztos, hogy a szerep jó kezekbe került, hiszen Mikkelsen rengetegszer megmutatta már, hogy Hollywood egyik legtehetségesebb színésze, aki remekül elboldogul a negatív karakterek megformálásával is. Mi csak reménykedni tudunk abban, hogy a szerepen nem ül olyan átok, mint a sötét varázslatok kivédése tanárain, így Colni Farell és Johnny Depp után Mikkelsen végre huzamosabb ideig játssza el az elvetemült mágust.

Noha rengetegen üdvözlik a döntést, azért Johnny Depp rajongói továbbra is a bojkott mellett állnak.

A csalódott rajongók által indított petíció, mely azt követeli, hogy a Warner bánjon egyenlően az egykori házasokkal, és Depp után Amber Heardot is rúgja ki az Aquamanből, jelenleg másfél millió aláírónál tart.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)