Hirdetés

Már majdnem vége a The Batman forgatásainak

|

Az egyik színész osztott meg egy képet a forgatásról Instagramján, a mellékelt posztból pedig arra lehet következtetni, hogy a munkálatok a célegyeneshez közelednek.

Hirdetés

Bár a Robert Pattinson főszereplésével készülő The Batman premierje először jövő októberre volt kitűzve, a forgatás többszöri leállása után az alkotók úgy érezték, hogy jobb, ha tovább halasztják. Az eredeti tervek szerint már a film utómunkálatainak kéne zajlania, azonban egyelőre még folynak a felvételek - most úgy tűnik, hogy már nem sokáig.

A legtöbb forgatásnak problémát okozott a koronavírus 2020-ban, azonban a The Batmannek különösen hányattatott sors jutott, hiszen a különböző rendelkezések, majd a főbb szereplők lebetegedése miatt többször is fel kellett függeszteni a munkálatokat. Emiatt a film 2022. március 4-én kerül a mozikba a jelenlegi tervek szerint.

Hirdetés

Erre perpillanat minden esély meg is van, hiszen a filmen dolgozó egyik színész most megosztott egy képet egy korábbi előzetesből. Emellé közzétett egy rejtélyes mondatot, melyet úgy is értelmezhetünk, hogy a The Batman felvételeinek hamarosan vége.

A mozit rendező Matt Reeves is meglehetősen hallgatag az utóbbi időkben, mely azt is jelentheti, hogy minden erejével a forgatások befejezésére koncentrál. Ha még vannak is hátra felvételek, azokra valószínűleg már csak az ünnepek után kerül sor. 

Reevesnek egyébként most meglehetősen sok dolga akad, hiszen az utómunkálatok koordinálása mellett showrunnert kell találnia a film előzményeként szolgáló HBO Max sorozat élére, ugyanis az eredetileg kiválasztott Terence Winter kreatív nézeteltérésekre hivatkozva nemrégiben otthagyta a projektet.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)