Hirdetés

Az egyik legrosszabb film készítője is bejelentkezett Joker szerepére

|

Ugyan már úgy tűnik, megvan, ki lesz Joker a Martin Scorsese felügyeletével készülő eredetfilmben, Tommy Wiseau úgy gondolja, akár ő is kaphatná a főszerepet.

Hirdetés

Egyelőre még nem tudjuk hová tenni a DC filmes univerzumába nem illeszkedő, a múltban játszódó Joker eredetfilmet, de a lehetséges főszereplő és a producerként közreműködő Martin Scorsese részvételével még akár valami érdekes is kisülhet a projektből. Van viszont, aki szívesen elhappolná a korábbi jelöltek elől a Batman egyik legérdekesebb ellenfelének szerepét.

Hirdetés

Tommy Wiseau elsősorban a 2003-as A Szoba rendezőjeként és főszereplőjeként lett ismert, a hihetetlenül pocsék, ennek ellenére azóta kultfilmmé vált alkotásról tavaly még egy életrajzi film is készült A katasztrófaművész címmel. Annak ellenére, hogy az egyik legpocsékabb filmesként lett híres, nem okozott neki gondot, hogy Twitteren üzenjen a Joker filmet rendező Todd Philipsnek, mikor megosztotta a Joaquin Phoenix-szel folyó tárgyalásokról szóló beszámolót. Ennél nem is kellett több az internet egyik unatkozó Photoshop-művészének, hogy elképzelje a színészt Jokerként.

A rajongók természetesen oltári poénnak tartják az ötletet, így nem elképzelhetetlen, hogy valamilyen vicces cameo szerepben viszont is láthatjuk majd Wiseau-t a filmben, de arra ne számítson senki, hogy tényleg eséllyel indul a főszerepért.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)