Hirdetés

R-besorolású lehet a Fekete Özvegy film?

|

A Marvel Studios saját képregény-filmjei eddig megmaradtak a családbarát PG-13-as besorolásnál, de egy pletyka szerint a Fekete Özvegy lehet az első mozi, amiben az MCU is inkább a felnőtteknek szóló hangnemet üt meg.

Hirdetés

Amióta a Deadpoolnak és a Logannek hála kaptunk egy kis ízelítőt abból, milyen lehet egy olyan szuperhős film, ami nem finomkodik annak érdekében, hogy a szélesebb közönséget garantáló PG-13-as korhatári besorolást kaphassa meg Amerikában, sokan látnák szívesen, ha több ilyen szuperhősös mozi érkezne (rád nézek, Venom). A Kevin Feige által felügyelt Marvel Studios eddig nem tett ilyen kitérőt, de nemrég felröppent pletykák szerint lehet, hogy a Fekete Özvegy lesz az első eset, ahol bevállalják ezt a rizikót.

Hirdetés

A pletyka Charles Murphytől, a filmekkel foglakozó That Hashtag Show egyik szerzőjétől indult ki, aki rendelkezik néhány belső forrással. Elmondása szerint mikor először hallott a Fekete Özvegy film előkészítéséről, akkor meséltek neki arról is, hogy a Marvel mérlegeli, hogy ez legyen az első R-besorolású film az MCU-ban. Murphy kiemeli, hogy azóta nem derült ki, hogy végül milyen döntés született ezzel kapcsolatban, de mivel a Disneytől érkezett néhány biztató nyilatkozat a felnőtteknek szánt filmekről (igaz, elsősorban a Foxtól megszerzett Deadpool kapcsán), némi remény él, hogy a KGB-ügynökből lett bosszúálló történetét kisebb kreatív korlátozás mellett mesélheti el Cate Shortland és stábja.

Szerintetek lesz valaha R-besorolású film az MCU-ban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)