Hirdetés

A Marvel megöli egyik leghíresebb szupergonoszát?

|

Egyelőre még nincs semmi sem kőbe vésve, de meglehetősen rosszul áll Galactus szénája.

Hirdetés

A Marvel halloweenre időzíti egyik legújabb képregénysorozatát, a Marvel Zombies: Resurrectiont, amelyben visszatérnek a zombiuniverzum élőhalott hősei, akiknek világát utoljára a 2015-ös Secret Wars történet során láthattuk. Az október 30-án érkező első számban viszont a zombik mellett készülnek egy másik váratlan húzással is. 

Hirdetés

Az első mintaoldalakat látva ugyanis úgy tűnik, hogy a Marvel meg akarja ölni Galactus, a Fantasztikus Négyes egyik legrégebbi ellenfelét, a kiadó egyik leghíresebb szupergonoszát (aki olykor a jó oldalon is állt már, elvégre nem egy alapjaiban negatív karakterről van szó, a jó öreg világfalónak mindösszesen annyi a bűne, hogy ennie kell, étlapján pedig bolygók szerepelnek), sőt az is lehet, hogy ezt már meg is tette. Egyelőre annyi bizonyos, hogy Galactus élettelen teste az űrben lebeg, Mr. Fantastic, valamint az Illuminati (a Föld legnagyobb szuperhős elméinek tanácsa) űrhajóval oda akar menni hozzá, és meg akarják tudni, mi történhetett a hatalmas kozmikus lénnyel. 

Szerintetek tényleg végeznek a képregényekben Galactusszal? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)