Hirdetés

Megvannak az MCU 4. fázisának premierdátumai

|

A Pókember: Idegenben után majd' egy évet kell várnunk arra, hogy újra a vásznon láthassuk szeretett hőseinket.

Hirdetés

Pókember júliusban érkező kalandja zárja a Marvel filmes univerzum harmadik fázisát, arról azonban még szinte semmi információt nem kaptunk, hogy merre tart majd ezután. 

Hirdetés

A Disney ma bejelentett jó néhány megjelenési dátumot, ami alapján hosszú aszály veszi kezdetét, ugyanis a Pókember: Idegenbent követő - egyelőre cím nélküli - Marvel film csak május 1-jén kerül a mozikba. Ezután azonban teljes gőzerővel dübörög tovább a negyedik fázis, ugyanis a tervek szerint 2-3 film jut majd egy évre.

Kevin Feige még korábban bejelentette, hogy Póki európai kiruccanásáig a stúdió semmilyen infót nem ad a a jövőre nézve. A filmek között valószínűleg ott lesz a Fekete Özvegy, a The Eternals (Örökkévalók), elvileg egy Shang-Chi mozi, illetve a Doktor Strange, Fekete Párduc és A galaxis őrzői folytatásai, de a sikereket látva a Marvel Kapitány második részén sem lennénk meglepve. Ez összesen hét film, tehát még akkor is lenne egy szabad hely az alábbi listában, ha a felsoroltak közül az összes tipp és híresztelés igaznak bizonyulna. Addig is íme a bejelentett megjelenési időpontok:

- 2020. május 1.
- 2020. november 6.  
- 2021. február 12.
- 2021. május 7.
- 2021. november 5.
- 2022. február 18.
- 2022. május 6.
- 2022. július 29.

Nektek van valami jó tippetek? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)