Hirdetés

Western Pókemberrel erősít a Marvel

|

A legfrissebb Spider-Verse képregénysorozat negyedik számában debütál az új karakter.

Hirdetés

Hamarosan, egészen pontosan január 29-én megérkezik az amerikai képregényboltok polcaira a Spider-Verse képregénysorozat negyedik füzete, ami egyrészt azért lesz különleges, mert itt bukkan fel először a vadnyugati Pókember (igen, a sok alternatív univerzumos hálószövő után most sikerült bedobni egy cowboyt is), másfelől pedig az alkotók között ott van a remek amerikai komikus és színész, Taran Killam.

Hirdetés

Killam most először ír Marvel képregényt elmondta, hogy egész életében imádta Pókembert, valamint a western műfajért is rajongott, szóval mikor felkérték a munkára, hezitálás nélkül mondott igent. A 2019-ben elrajtolt és jelenleg is futó Spider-Verse sorozat messze nem az első ilyen tematikájú képregény. 2014-ben indult el az Edge of Spider-Verse miniszéria, majd egy évvel később érkezett újabb Spider-Verse minisorozat is. 2018-ban aztán jött az Edge of Spider-Geddon és Spider-Geddon mini, tavaly pedig ismét eljutottunk oda, hogy újabb és újabb Pókembereket szállít nekünk a Marvel egy hasonló szériában. 

Az alábbi galériában megnézhettek az említett negyedik lapszámból két oldalt, illetve magát a borítót is. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)