Hirdetés

Megvan, mikor kezdik forgatni a harmadik Pókember mozit

|

Nemsokára forognak a kamerák, ami nem is csoda, ha tartani akarják a 2021-es premierdátumot.

Hirdetés

A Sony és a Marvel/Disney békekötése után elhárult minden akadály a Pókember 3 elől. Az illetékesek pedig már arról is döntöttek, mikor indulhatnak el a film munkálatai.

Hirdetés

Tom Hollandnek bőven lesz ideje az új Pókember mozival foglalkozni, elvégre a régóta húzódó Uncharted filmadaptáció (amelynek szintén ő a tervezett főszereplője) ismét elveszítette aktuális rendezőjét, tehát még jó darabig nem léphetnek érdemi szakaszba a film munkálatai. Ezzel szemben viszont a Marvel Studios és Sony közös projektje, vagyis a harmadik Pókember film zöld utat kapott, és most már azt is tudjuk, hogy 2020 nyarán kezdődhet el a forgatás. 

Már csak azért is nagyon érdekes lesz az új rész, mert az előző epizód végén Mysterio az egész világ előtt felfedte Pókember titkos személyazonosságát, ráadásul úgy intézte a dolgokat, hogy azt higgyék az emberek, Peter Parker valójában egy gonosztevő, sőt ő ölte meg Jake Gyllenhaal karakterét. 

A jelenlegi tervek szerint az egyelőre még alcím nélküli Pókember 3 2021 júliusában hálóhintázik majd be a mozitermekbe. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)