Hirdetés

Mit csinál Pókember a többi Marvel hőssel?

|

A Marvel megváltoztatta a már bejelentett premierdátumait, hogy helyet csináljon a frissen csatlakozott Pókember 2017-es önálló filmjének. Ez lesz tehát a Marvel mozis jövője.

Hirdetés

A Disney/Marvel és a Sony Pictures azzal tették varázslatossá a reggelünket, hogy bejelentették: Pókember csatlakozik a Marvel Filmes Univerzumhoz, ezáltal bármelyik jövőbeli filmben szerepelhet (valószínűleg az Amerika Kapitány: Polgárháború lesz az első). Mindkét kiadó nagy hangsúlyt szeretne fektetni a hálószövögető szerepeltetésére, ezért a Marvel átrendezte kicsit az ütemtervét.

A Marvel Studios megerősítette, hogy Pókember következő önálló szereplése - amely immár a saját univerzumukhoz csatlakozik - 2017. július 18-án lesz, viszont a vállalat pont ekkora tervezte a Thor harmadik, Ragnarok alcímű részének kiadását is. Ennek értelmében Thornak mennie kellett, de csak pár hónapot késik, ugyanis az új dátum 2017. november 3. Nyugatias nevén Spider-Man csatlakozása azonban nem csak Thor levesébe köpött bele, hanem a Marvel többi, 2017 utánra bejelentett projektjébe is.

Black Panther például csak 2018. július hatodikán mutatkozhat be a nagyérdeműnek, de ugyanebben az évben kapott helyet Captain Marvel is, csak éppen november másodikán. Végül az Inhumans sem kerülhette el a csúsztatást, 2019. július 12-re datálták.

Ezek a változások szerencsére nem érintik majd a harmadik és a negyedik Bosszúállók filmet (Avengers: Infinity War Part 1 és Infinity War Part 2), amelyek az eredeti terveknek megfelelően 2018. május 4-én és 2019. május 3-án kerülnek a mozikba. És hát már csak az a kérdés, hogy ki lesz az új Pókember?

Ti mit gondoltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)