Hirdetés

Matt Damon komolyan odaszúrt Ben Afflecknek

|

A két jó barát közösen gyűjt egy alapítványnak, ennek kampányában pedig sor került egy kis trollkodásra is.

Hirdetés

Ben Affleck és Matt Damon barátsága köztudott Hollywoodban, így nem meglepő, ha néha elszórakoznak egymás kontójára. Most épp Damon szúrt oda egyet az egykori Batmannek, kicsit megpedzegetve azt, hogy a DC lecserélte őt Robert Pattinsonra. Persze a csipkelődést Affleck sem hagyta szó nélkül.

Hirdetés

Az Omaze olyan kampányokat szervez, melynek keretében az emberek egy adott összeg befizetése után lehetőséget kapnak arra, hogy bekerüljenek egy sorsolásba, melynek végén a szerencsés kiválasztott eltölthet egy kis időt igazi világsztárokkal. Ezúttal Ben Affleckkel és Matt Damonnal van lehetőség együtt lógni, a saját kampányukhoz pedig egy rövid videót is készítettek, melyben egy kicsit félre teszik a komolyságot. 

A két színész egy kis csipkelődésbe kezd, így Matt Damon felhozza, hogy Afflecket lecserélték Robert Pattinsonra Batman szerepében, mire barátja rákontráz, hogy Damont pedig Jeremy Rennerrel helyettesítették a kissé megfáradt Bourne-szériában. Mindenképp érdemes megnézni a két Oscar-díjas színész komolytalan oldalát:

Az új Batman-film forgatása egyébiránt nemrég indult újra, melyről azonnal érkezett is egy adag lesifotó, amin a szereplőgárdával ismerkedhetünk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)