Hirdetés

Még a rendezőzseni Stanley Kubrick is szótlanul állt A nyolcadik utas: a Halál egyik jelenete előtt

|

A filmet tető alá hozó Ridley Scott egy interjúban mesélt arról, hogyan sikerült megvalósítani a mellkast szétszaggató alien-csemete első felbukkanását, és az milyen fogadtatást kapott.

Hirdetés

Az 1979-ben megjelent A nyolcadik utas: a Halálnak úgy sikerült egy páratlan, a mai napig élvezetes sci-fi horrorrá válnia, hogy még a számítógépes effektusok elterjedése előtt valósított meg olyan trükköket, melyektől a nézőknek - és a jelek szerint jó néhány szakmabelinek is - leesett az álla. Most Ridley Scott engedett egy kis bepillantást a kulisszák mögé.

Hirdetés

A később a popkultúra szerves részévé váló Alien első feltűnése a filmtörténet egyik legikonikusabb jelenete, amikor is a még viszonylag apró xenomorph kirobban John Hurt mellkasából az ebédlőasztalnál. Ridley Scott elmondta, hogy a premier után a tökéletességre való törekvéséről híres rendezőzseni, Stanley Kubrick is csak hüledezett:

"Emlékszem Stanley Kubrick felhívott és azt kérdezte: »Ezt hogyan csináltad? Már lassításban is átnéztem a jelenetet, és nem látom a vágást.« Mire én azt válaszoltam, hogy azért, mert nincs vágás. Csak annyit felelt »Oké, értem. Értem, ez működött.«"

Scott arról is mesélt, hogy az egész jelenetet mindössze egyszer vehették fel, mert nagyon sok munka lett volna visszaállítani mindent. A látványos és brutális képsorokat úgy oldották meg, hogy Hurt teste igazából az asztal alatt volt és csak a fejét dugta ki egy lyukon, míg a széttrancsírozódó test teljes egészében mű volt. Ráadásul a színészek is itt látták először az alient, így a meglepetésük még hihetőbb.

A film megvalósítására nagy hatással volt a két évvel korábban megjelenő első Star Wars film, melynek kapcsán a rendező azt nyilatkozta: annak láttán bizonyosodott meg arról, hogy a speciális trükkök egy teljesen új korszakot nyitottak a filmezésben. Azt is hozzátette, hogy szerinte ezen a téren George Lucas volt a szakma mestere és a mai napig csodálja azt a teljesítményt, amit akkor összehozott. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)