Hirdetés

Még be sem mutatták, de a trailer alapján máris cenzúráztatná Spielberg új filmjét a PETA

|

A radikális állatvédők szerint az lenne a minimum, hogy a rendező CGI-majmot alkalmaz a filmjében, vagy inkább semmilyet.

Hirdetés

Egyelőre csak a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon vetítették le, de a kritikusok, akik látták, máris Steven Spielberg egyik legjobb alkotásaként emlegetik az önéletrajzi ihletésű The Fablemans című filmet. Egyetlen helyről kapott negatív kritikát: a PETA állatvédő szervezettől, akik nem is látták ugyan, de úgy érezték, nincs is szükség rá.

A bemutatóban ugyanis pár képkocka erejéig felbukkan egy majom, akire Michelle Williams - aki a rendező anyját alakítja - azt mondja, azért szerezte, hogy "nevessen egy jót".

Nem tudni, a majomnak van-e ennél nagyobb szerepe a filmben, de a szervezet szerint ez is elég nagy szegénységi bizonyítvány. Mint közleményükben írják, Spielbergnek volt elég fantáziája, hogy megalkosson egy szeretnivaló idegen lényt 1982-ben, nem is beszélve a falkányi CGI-dinoszauruszról bő tíz évvel később, nincs tehát mentsége egy élő majmot "a forgatásra rángatni".

Hirdetés

Közleményükben egészen pontosan ez állt:

"A jelenettel a kegyetlen állatidomítást támogatják és a vadállatok házikedvencként való kereskedelmét bátorítják, ezért felszólítjuk Spielberget, hogy tisztelje saját örökségét és hagyja ezt a vágószoba padlóján."

A PETA befogott vadállatokért felelős szakértője, Debbie Metzler hozzátette: az ilyen majmokat általában korán elszakítják az anyjuktól és erőszakkal idomítják őket.

A The Fablemansnak még sem magyar címe, sem hazai premierdátuma nincsen; Amerikában novemberben mutatják majd be.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Kritikák, filmes érdekességek, magyar szinkron és hazai filmkultúra - a Puliwood a te oldalad is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)