Hirdetés

Már biztosan tudjuk, ki fogja rendezni az új Penge filmet

|

A Marvel megtalálta a megfelelő filmest a projekt élére.

Hirdetés

Bár a koronavírus-járvány hátráltatja, azért a Marvel filmes univerzuma így is olyan gyorsan bővül, ahogy csak tud. Bemutatták már a Fekete Özvegyet és a Shang-Chit, a Disney+-on debütált több sorozat (WandaVision, Falcon and the Winter Soldier, Loki, What If), valamint közeleg az Örökkévalók és a Pókember: Nincs hazaút premierje is, ugyanakkor akadnak beharangozott projektek, amikről még semmit sem tudunk.

Ilyen a Fantasztikus Négyes és a Penge is, utóbbival kapcsolatban csak annyi volt idáig biztos, hogy Mahershala Ali fog a főszereplő bőrébe bújni. 

Hirdetés

Pár hete a Deadline jelentette, hogy a Marvel Studios megtalálhatta a megfelelő embert a film élére, méghozzá Bassam Tariq (Mogul Mowgli) képében, ebben az esetben pedig ő lenne az első amerikai-pakisztáni rendező, akit a Disney megbízott egy Marvel-mozi levezénylésével. A vállalat hivatalosan még nem jelentette be a csatlakozását, azonban maga Tariq nemrég megtette ezt a The Playlist Podcast keretében.

A rendező őszintén elmondta: nem hitte volna, hogy a Penge meg fog valósulni, de megtiszteltetés és kiváltság számára, hogy ott lehet és támogathatja a film forgatókönyvét jegyző Stacey Osei-Kuffourt, aki csodálatos író és fenomenális jelenség, valamint Mahershala Alit. Tariq szerint neki ez az egész arról szól, hogy az ő munkájukat segítse. 

A GameStar YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

A rendező azt is hozzátette, hogy számára nem a műfaj, hanem a karakter a legfontosabb, és nincs annyira behatárolva, amennyire az emberek gondolják a Marvel miatt. Nagyon izgalmasnak tartja az egészet, mivel Pengének nincs igazi kánonja, a képregényekben folyamatosan változik. 

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)