Hirdetés

Megjött a Dungeons & Dragons film trailere, lehet, hogy kellemesen csalódunk?

|

Amikor kiderült, hogy a Paramount egy Dungeons & Dragons filmen dolgozik, akkor a reménytelenek nyugalmával fogadtuk az első híreket. Az első trailer után felébredt a remény.

Hirdetés

Olyan 3-4 évvel ezelőtt ugrottam fejest a Dungeons & Dragons kalandok mesélésébe, így természetesen minden RPG dolog kapcsán azonnal felpörög a vérnyomásom. A Paramount Pictures D&D filmje volt az egyetlen, aminek híreit visszafogott undorral fogadtam, nem véletlenül.

Hollywood korábbi próbálkozásai meglehetősen gyengék voltak, de most úgy tűnik, hogy az IP egy tehetséges csapat kezébe került. A Honor Among Thieves ugyanis első látásra kétségtelenül nagyon izgalmasnak tűnik.

Hirdetés

Órákig tudnám elemezni nagyjából az összes snittet ebből a trailerből, de egyelőre csak hagyom, hogy lepörgessétek magatoknak, és átéljétek ezt a két percnyi abszolút káoszt, melyet természetesen magyar felirattal is elláttunk nektek.

Az "elvállaltunk egy melót, aminek következtében ráeresztettük a világra a valaha ismert leggonoszabb lényt" egy olyan sor, amit a Dungeon Master jegyzeteim bármelyik oldalára felvéshetnék. A Forgotten Realms helyszínei és lényei pont úgy jelennek meg a képernyőn, ahogy elképzeltük őket, a csapaton pedig már most látszik, hogy imádnak együtt dolgozni.

Már csak abban bízhatunk (mint a műfaj rajongói), hogy a 2023 márciusi premier után is ilyen lelkesen jövünk majd ki a vetítőteremből. Ti mit gondoltok?

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)