Hirdetés

Nehéz szülés volt, de megvan a Gru 4 premierdátuma

|

Már öt éve tudjuk, hogy érkezik a Gru 4, most kiderült, mikor kerülhet a mozikba a fő történetszál következő fejezete.

Hirdetés

Akár szeretjük, akár a falra mászunk a kis sárga lényektől, a minyonokat is a világra uszító Gru (Despicable Me) sikere tagadhatatlan, a széria mára négy filmmel bevétel szempontjából a legsikeresebb animációs filmes franchise lett.

A menetelés pedig természetesen nem áll meg, amíg a jó útra tért szupergonosz és segítői pénzt hoznak a konyhára, így a második Minyonok spin-off premierje idén nyáron esedékes, a Universal pedig kitűzte a negyedik fő film bemutatójának időpontját is.

Hirdetés

Az Illuminationnél készülő Gru 4 a jelenlegi ütemterv szerint 2024. július 3-án jelenik majd meg, ami egyértelműen az amerikai családokat célozza meg, hiszen az Egyesült Államokban hagyományosan jól teljesítenek a mozik a függetlenség napjához legközelebb eső hétvégén. A siker érdekében a legfontosabb kreatív csapat összetételén sem nagyon változtattak, a fő szinkronhangokat illetően visszatér Steve Carell mellett Kristen Wiig, a főbb minyonok hangját kölcsönző Pierre Coffin, Miranda Cosgrove, és Steve Coogan, ahogy társrendezőként a szériát útjára indító Chris Renaud is.

A történetről egyelőre semmit nem árultak el az alkotók, azt tudjuk, hogy a forgatókönyvet Mike White jegyzi, aki korábban a Rocksulival mindenkit megnevettetett, és tavaly az HBO-n bemutatkozott sorozata, a White Lotus is sokak tetszését elnyerte. A minyonok pedig valószínűleg addig is az élet sok szegletében, például LEGO-figurák formájában velünk lesznek, így a hype valószínűleg a Gru 4-nek is komoly hátszelet ad majd a mozikban.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)