Hirdetés

Megvan Dwayne Jonhson szuperhősfilmjének premierdátuma

|

Persze, ahogy az mostanában történni szokott, sor került pár halasztásra, mielőtt megismertük volna a Black Adam bemutatójának végleges időpontját.

Hirdetés

Egyike a DCEU régóta halogatott produkcióinak az eredetileg szupergonosznak indult, ma már a füzetek oldalain inkább antihősként (értsd bonyolult személyiség) szerepeltetett Black Adam története. A figura, akit Dwayne Jonhson fog életre kelteni a mozivásznon, képességeit tekintve Shazamhoz hasonlítható, tehát elég kevesen tudják szemtől szemben felvenni vele a harcot a DC univerzumán belül.

Persze nem a A Szikla az egyetlen nagy név a stáblistán, hiszen nemrég csatlakozott a projekthez Pierce Brosnan is, méghozzá Kent Nelsonként, vagyis Doctor Fate-ként. Vele együtt pedig teljessé vált az Igazság Ligájánál kevésbé ismert, de nem kevésbé érdekes szuperhőscsapat az Amerikai Igazság Szövetsége.

Hirdetés

A Jaume Collet-Serra dirigálta film forgatása a jelenlegi tervek szerint már a tavaszi hónapokban kezdetét veszi, hogy aztán az elmaradhatatlan utómunkát követően a közönség is láthassa a végeredményt. Erre 2022. július 29-én kerül sor, mint arra Dwayne Johnson maga hívta fel a figyelmünket az Instagramon.

Ti kíváncsiak vagytok Black Adam első mozis szereplésére?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)