Hirdetés

Megvan, hogy mikor lesz az első Budapest Comic Con

|

Egyre többen kérdezték a szervezőket, most érkezett meg a hivatalos Comic Con közlemény.

Hirdetés

Az eredeti tervek szerint 2020 augusztusában került volna megrendezésre a legelső Budapest Comic Con, amellyel kapcsolatban hatalmas tervei voltak a szervezőknek, számos ismert színészt szerettek volna elhozni Magyarországra, csakhogy az egész világon végigsöprő koronavírus-járvány meghiúsította ezt, azt követően pedig komoly fejvakarást okozott az oltottak száma, a védettségi igazolvány szükségessége is.

A rendezvény főszervezője, Csanda Gergely azonban nem adta fel és nekünk adott interjújában kijelentette, hogy biztosan meg lesz tartva idén a show, konkrétumokkal azonban akkor még nem tudott szolgálni, most érkeztek meg az első hivatalos információk

Hirdetés

Az első Budapest Comic Conra december 11. és 12. között számíthatnak az érdeklődők, a dátum meghatározásakor pedig több szempontot is figyelembe kellett venniük: a külföldi színészek elérhetőségét, a nemzetközi oltottságot, a forgatások helyzetét és azt is, hogy év végére talán már nem lesz szükséges a védettségi igazolvány, így szélesebb közönség is ellátogathat az eseményre. 

A jó hír az, hogy olyan színészeket sikerül így elhoznunk, akik még soha nem jártak Magyarországon. Olyan programot tudunk produkálni az első Budapest Comic Con rendezvényen, ami nem hoz szégyent sem a névre, sem ránk, a szervezőkre.

A közleményből nem derül ki, hogy a helyszín marad-e a Hungexpo. Ti részt fogtok venni rajta?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)