Hirdetés

Mennyit is van Pedro Pascal a Mandalóri páncéljában?

|

A The Last of Us és a Star Wars sztárja mesélt kicsit a Disney+ sorozat forgatásainak körülményeiről.

Hirdetés

Pedro Pascal összesen háromszor mutatta meg arcát A Mandalóri epizódjai során: az első évadban egyszer, a másodikban pedig kétszer, hosszabb jelenetek során. A harmadik szezonban egyszer sem láthattuk, igazából ki is van a sisak alatt, így értelemszerűen kérdések merültek fel.

The Hollywood Reporter is megkérdezte, hogy mégis mennyi időt tölt a színész páncélban, és a válasza az volt, hogy "kevesebbet mint gondolnád".

Hirdetés

A Mandalóri elején még többnyire ő volt a felszerelésben, de ahogy haladtak a szezonok, úgy egyre kevesebbszer kellett magára vennie a meglehetősen nehéz jelmezt.

"Hosszas kísérletezések voltak, és az idő nagyját a páncélban töltöttem, viszont egyszerűen nem bírta el a testem azt a négy hónapot. Ettől még persze benne voltam. Sokat voltam benne. Mostanra már kitaláltuk a megfelelő módszert, ami nagyon király, mert így mehetek más melókat is vállalni."

Azt is elárulta, hogy amikor a hangját halljuk, az nagyrészt szinkronmunka. Ez persze nem jelenti azt, hogy Pascal sosem húzza fel a beskárt, de akárhogy is, egyre kevesebbszer látjuk valójában őt a képernyőn.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)