Hirdetés

Michael B. Jordan reagált a pletykára, miszerint ő lehet a következő Superman

|

A színész szavaiból az derült ki, hogy véleménye szerint a népszerű DC-s hős szerepét is autentikusan tudná eljátszani.

Hirdetés

Nem ismeretlenek Michael B. Jordan számára a képregényfilmek, hiszen ő játszotta például Erik Killmongert a Fekete Párducban, illetve ő volt Johnny Storm, vagyis Fáklya a 2015-ös, nem túl jóra sikeredett Fantasztikus Négyesben. Ráadásul újabban azt pletykálják, hogy átveheti a stafétiát Henry Cavilltől és ő lehet a legújabb Superman.

Hirdetés

Habár Cavill még mindig magáénak érzi Kal-El szerepét, egyáltalán nem biztos, hogy ő játszhatja el legközelebb a DC univerzumának legendás karakterét. Az a hír járja ugyanis, hogy a Warner Bros. már tárgyalt Michael B. Jordannal a szerep kapcsán, és a színésznek volt is egy új ötlete a szuperhősre vonatkozóan. A pletyka egyelőre elég gyenge lábakon áll, viszont Jordan egy interjúban erősen utalt arra, hogy remekül életre tudná kelteni Krypton szülöttjét.

Elmondta, hogy hozzászokott már ezekhez a szóbeszédekhez, és saját állítása szerint a megfelelő módon kell megvalósítani azt, amibe belekezd. Ő maga is nagy képregényrajongó, így megérti, hogy a rajongók esetleg nem örülnek bizonyos változtatásoknak, de megnyugtatásképp elmondta, hogy akármibe is vágna bele, az autentikus volna, és úgy érzi, az emberek is támogatnák a dolgot.

Ti el tudnátok képzelni Jordant Superman szerepében?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)