Hirdetés

Michael Bayt gyilkossággal vádolják, az áldozat egy galamb

|

A szóban forgó madár 2018-ban vesztette életét a Netflixnek gyártott Six Underground - Hatan az alvilágból forgatásán.

Hirdetés

Bár a kritikusok a földbe döngölték (személy szerint igazat is adok nekik), a Ryan Reynolds főszereplésével készült 2018-as Six Undergrounds - Hatan az alvilágból elég nézőt érdekelt ahhoz, hogy a Netflix sikerként könyvelje el, ironikus módon mégsem kért a folytatásból, mivel már az első részben sem volt meg a szikra.

"Nem éreztük azt, hogy kreatív szempontból célt értünk volna. Szép siker volt, de végül nem tudtuk megindokolni, miért is kellene visszatérnünk hozzá. Igazán sem a karaktereket, sem a világot nem árasztották el [a nézők] szeretetükkel."

- nyilatkozta 2021 nyarán a 150 millió dollárba került produkcióról Scott Stuber, a Netfix filmrészlegének feje. Mostanra valószínűleg mindenki el is feledkezett volna Michael Bay filmjéről, ha nem került volna újfent a sajtó figyelmének középpontjába, méghozzá egészen megdöbbentő okból.

Hirdetés

Az olasz hatóságok ugyanis azzal vádolják a rendezőt, hogy a film római forgatásán egy galamb halálát okozta. Bay a The Wrapnek eljuttatott közleményében tagadta a vádakat, amelyeket hiba lenne félvállról mivel az EU madárvédelmi irányelveivel összhangban Olaszországban a galambok védelem alá esnek, tehát a bántalmazásuk és a megölésük törvényellenes.

"Ismert állatbarát és állatvédő vagyok. Egyetlen állatnak sem esett baja ebben vagy a többi produkcióban, amiben az elmúlt 30 évben részt vettem."

Beszámolók szerint a Six Underground - Hatan az alvilágból egyik jelenetének felvétele során a kamera mozgatására szolgáló kiskocsival elütöttek egy  postagalambot, az esetről az egyik szemtanú fényképet készített, majd értesítette a rendőrséget. A rendező azonban határozottan tagadja, hogy ez történt volna, szerinte egyértelmű videófelvétel, tanúk sokasága, valamint biztonsági tisztek igazolják ártatlanságukat. A részletekbe nem avathatja be a nyilvánosságot a folyamatban lévő bírósági ügy miatt, de biztos benne, hogy nyerni fognak.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Bay, aki a hatóságok szerint rendezőként felelős a madár elpusztulásáért, jogi csapatával együtt az elmúlt évben hiábavalóan próbálta elérni, hogy a bíróság ejtse a vádat, arra pedig már ő nem volt hajlandó, hogy peren kívül rendezze az ügyet.

"Az olasz hatóságok felajánlották, hogy fizessek egy kisebb bírságot, de megtagadtam, mert nem vallom bűnösnek magam egy állat bántalmazásában."

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)