Hirdetés

Michael Caine tényleg visszavonul a színészkedéstől?

|

Michael Caine tett egy nyilatkozatot, utána viszont szót kértek az ügynökei is.

Hirdetés

Michael Caine temérdek zseniális filmben játszott már a múltban. Mostanában a legtöbbeknek talán a Nolan-féle Batman trilógiából, és úgy általában Christopher Nolan mozifilmjeiből ugorhat be Caine neve és arca, de az immár 88 éves színészlegenda filmográfiája rendkívül hosszú és színes. Utoljára a Tenetben láthattuk őt, valamint a Sky Cinema kínálatában elérhető Twistben, illetve a Best Sellers című filmben, melynek kapcsán rádióinterjút adott.

A BBC Radio 5-nak adott interjúban pedig úgy fogalmazott, hogy mostanában már inkább íróként, nem pedig színészként tekint magára. 88 éves, és ritkán kap olyan forgatókönyveket, melyekben épp egy 88 éves színészt keresnek főszerepre, valamint az egészsége sem olyan már, mint régen. Gyakorlatilag bejelentette a visszavonulását.

Hirdetés

Egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy a Best Sellers lett az utolsó szerepe, ennek hatására pedig számos médium tényként közölte Caine visszavonulásának hírét.

Caine ügynöksége viszont egyáltalán nem szeretne ennyire végletesen fogalmazni. Miután őket is megkérdezték, azt nyilatkozták, hogy Michael Caine hivatalosan még egyáltalán nem vonult vissza, tehát nem beszélhetünk még karrierjének végéről. 

Elég meglepő lenne egyébként, ha Caine nem kapna szerepet Christopher Nolan következő, Oppenheimerről szóló filmjében, hiszen a Batman: Kezdődik óta minden egyes Nolan-filmben szerepelt (a 2017-es Dunkirkben csak a hangját hallottuk).

A GameStar YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)