Hirdetés

Minden, amit Obi-Wan Kenobiról tudnod kell

|

Mindjárt indul a Star Wars: Obi-Wan Kenobi tévésorozat, így épp itt az ideje, hogy összeszedjünk minden fontos infót a jedi mesterről.

Hirdetés

Obi-Wan Kenobi karaktere sok szempontból fontos a Star Wars rajongói számára. Egykoron ő volt az első jedi, akivel a nézők találkozhattak a vásznon, szerepe pedig különösen fontos a saga egészét nézve is, hiszen ő tanította Anakin Skywalkert, a későbbi Darth Vadert az Erő használatára, és ezután fiát, a galaxis megmentőjét, Luke Skywalkert is ő indította el a jedivé válás útján.

Sir Alec Guinness eredeti trilógiában nyújtott, mára ikonikussá vált alakítása mellett rengeteget hozzátett népszerűségéhez Ewan McGregor is, aki az előzménytrilógiában bújt a karakter bőrébe, és aki a hamarosan érkező Obi-Wan Kenobi című Disney+-s sorozatban is visszatér a szerephez. Nem csoda hát, hogy ekkora várakozás övezi a szériát, melynek indulása előtt igyekeztünk összegyűjteni mindent, amit Kenobi mesterről tudni érdemes.

Hirdetés

Egy nem annyira ismerős figura

Miután az 1977-es, akkor még egyszerűen csak Csillagok háborúja címmel illetett, ma Egy új remény néven ismert első Star Wars epizód váratlan világsikerré vált, a Lucasfilm azonnal megkezdte a különböző kapcsolódó termékek, illetve tartalmak gyártását. Ilyen volt többek között az 1977-es Star Wars képregénysorozat, mely a mai képregényekhez hasonlóan a Marvel gondozásában jelent meg havi rendszerességgel. Ekkortájt azonban még nem igazán volt részletesen kidolgozva sem a világ és annak történelme, sem az abban megjelenő karakterek, így mindenféle, mai szemmel nézve nagyobbnál nagyobb eszementségek születtek bizonyos történetekben.

Az Egy új reményt megelőző időszakról kifejezetten változatos elképzelései voltak az alkotóknak, így Obi-Wan Kenobi is kapott egy mára meglehetősen furcsának ható történetet a Marvel retró füzeteiben. Az egyik lapszámban Obi-Wan tipikusan főként képregényhősökre, leginkább talán a Megtorlóra, de semmiképp sem a jedik szokványos öltözékére emlékeztető ruhát viselt, és a viselkedése sem igazán azt testesítette meg, amit mára megszokottnak tekinthetünk a rend lovagjaitól. Luxusjachton utazva iszogatott egy bárban (na jó, ez utóbbi azért nem áll olyan messze az ismert szokásoktól), és egy nézeteltérés során fénykardjával megölte a kocsma egyik kötekedő alakját. Nem igazán egy  "mi a béke őrei vagyunk" jellegű feloldása ez egy ilyen helyzetnek, annyi bizonyos. Ezek a füzetek azóta természetesen a Legendák kontinuitás soraiba tartoznak.

Tanítványévei

Obi-Wan Kenobi a Stewjon bolygón született a Yavini csata, tehát az Egy új remény eseményei előtt 57 évvel. Pár hónapos korában a Jedi Templomba került, ahol a növendékeket klánokba osztották. Ezek kislétszámú csoportokat jelentettek, az egy klánban lévő ifjak együtt tanultak. Obi-Wan a kybuckról, egy négylábú patás állatról elnevezett klánba került, itt töltött ideje alatt pedig többek között Yodától, és a rend vívómesterétől, Cin Dralligtól is tanulhatott.

Miután teljesítette első próbáit és padavan vált belőle, tanítójának Qui-Gon Jinn mestert nevezték ki. Különböző mentalitásuk miatt sok konfliktus alakult ki tanár és diák között, ám végérvényesen megtanulták tisztelni egymásban különbségeiket, és arra használni azokat, hogy kiegészítsék egymást. Együttműködésük végleges formáját éppen akkor érte el, mikor Qui-Gon csaknem lemondott arról, hogy jó mestere lehet Obi-Wannak, ám egy, a Pijal bolygón teljesített küldetésük során ráébredt a kettejük különbségeiben rejlő erőre. Feladatuk az volt, hogy felgöngyölítsenek és megakadályozzanak egy fiatal, megkoronázása előtt álló királynő ellen irányuló sorozatos merényletkísérletet.

A szerelem sem kerülte el

Ahogyan a legtöbb jedi életében, Kenobiéban is fontos szerepet töltött be egy bizonyos nő, aki az ő esetében nem más volt, mint Satine Kryze, a Mandalore bolygó grófnője. Egy küldetés során ismerkedtek meg, mikor Obi-Wan még Qui-Gon tanítványa volt. Yavin előtt 42-ben ugyanis polgárháború tört ki a bolygón, miután hatalomra került említett Satine, és az addig harcias, hódító múlttal rendelkező világon egy új, pacifista, semlegességre törekedő politikát kívánt bevezetni. Ez értelemszerűen megosztó döntés volt, ami éles konfliktust váltott ki a régi és az új irányzat követői között. Ebben a káoszban kellett megvédenie Qui-Gonnak és Obi-Wannak a fiatal Satine grófnőt, küldetésük pedig sikerrel zárult, a pacifisták maradhattak a planéta vezetésének élén.

Ezalatt került meglehetősen közel egymáshoz a két fiatal, ám Obi-Wan végül a rendet választotta, habár érzései az idő múlásával sem halványultak el Satine felé. Egyes rajongói teóriák szerint szerelmüknek gyümölcse is termett, ugyanis Satine-nak van egy Korkie nevű rokona, akit unokaöccseként mutatott be A klónok háborújában. Azonban Satine egyetlen ismert testvére a több Star Wars sorozatban is szereplő Bo-Katan, de neki legjobb tudomásunk szerint nincs gyermeke, és nem mutatott semmiféle kötődést a fiúhoz. Ez az elmélet ugyanakkor sosem került megerősítésre, és valószínűleg nem is fog, főleg, hogy ha számolgatunk egy kicsit, ráébredhetünk, Obi-Wan mindösszesen 15 éves volt, amikor közel kerültek egymáshoz a grófnővel.

Anakin kiképzése

Yavin előtt 32-ben Obi-Want és Qui-Gont megbízták, hogy keressenek diplomáciai megoldást a Kereskedelmi Szövetség Naboo rendszerben létesített blokádjára. A helyzet azonban hamar erőszakossá vált, és a bolygó királynőjét, Padmé Amidalát menekíteni kellett. A szökés során hajójuk hiperhajtóműve megsérült, így nem tudtak egyenesen Coruscantra ugrani, és kénytelenek voltak a Tatuinon leszállni, hogy megjavíthassák a járművet. A sivatagi világon való landolás után Kenobi a hajón maradt, míg Qui-Gon Jinn menet közben összeszedett útitársaik, Jar Jar Binks, R2-D2 és a szolgálólánynak álcázott királynő társaságában új hiperhajtóművet keresett. Keresés közben Qui-Gon felfedezte Anakin Skywalkert, egy fiatal rabszolgafiút, akitől vérmintát vett elemzésre, mivel úgy vélte, hogy a gyermek érzi az Erőt. Elküldte az adatokat Kenobinak a hajóra, azzal az utasítással, hogy elemezze ki azokat. Kiderült, hogy a fiú midiklorián száma magasabb volt, mint bármelyik Jedié. A midikloriánok a jedi tanok szerint ott lakoznak minden élőlény sejtjeiben, szimbiózisban élve velük. Egy egyén Erő-érzékenységét a szervezetében található midikloriánok száma határozza meg.

Miután a Naboo-ra visszatérve Padmé kibékítette egymással az embereket és a bolygó őshonos népét, a gunganeket, megkezdődött a blokád felszámolása. A csatában Qui-Gon életét vesztette egy Darth Maul nevű Sith tanítvány által, akit végül Obi-Wan látszólag halálosan megsebesített. Mielőtt a mester meghalt volna, megbízta tanítványát, hogy képezze ki Anakint, akiről úgy gondolta, ő az a Kiválasztott, akiről a jedik ősi próféciái szóltak, és aki majd egyensúlyt teremt az Erőben.

A tanács vonakodva ugyan, de végül engedélyezte, hogy Kenobi kiképezze Sykwalkert. Habár sok nézeteltérésük volt, olyan szoros kapocs alakult ki közöttük, hogy Obi-Wan még a rendet is képes lett volna elhagyni, hogy megvédje a fiút. A klónok háborúja kezdetén Anakin sikeresen teljesítette próbáit, így jedi lovag vált belőle, Ahsoka Tano képében maga is tanítványt fogadott.

Egy elfeledett régi ellenfél

Élete során Kenobi egy fanatikus haragosra is szert tett az egykori sith harcos, Maul képében, aki családja, az Éjnővér boszorkányok mágiájának, illetve saját haragjának segítségével túlélte sérüléseit. Évekig a Lotho Minor nevű szeméttelep planétán tengette életét, ahol fémhulladékból pókszerű altestet épített magának. A fájdalom és a kudarc tudata viszont teljesen az őrületbe kergette, csak egy valami tartotta őt életben: a bosszúvágy aziránt, aki ezt tette vele.

Végül fivére, Savage Oppress rátalált és elvitte őt szülőbolygójukra, a Dathomirra, ahol a boszorkányok vezetője, Talzin kitisztította elméjét, és új mechanikus lábakat adott neki. Ezután személyes küldetésévé vált, hogy megtorolja, amit Kenobi vele tett, így a két harcos a háború alatt többször is összecsapott egymással. A zabrak azonban sosem tudott felülkerekedni riválisán, így a szenvedés egy új módját választotta neki büntetésül, miután pedig a Mandalore megmaradt radikálisai, a Halálőrség segítségével átvette az uralmat a bolygó felett, megölte Obi-Wan szerelmét, Satine grófnőt.

Maul mindig is egyfajta sziszifuszi figurája volt a Star Wars világának, megszerzett hatalmát sosem tudta túl sokáig megtartani, a Mandalore sem maradt uralma alatt. Később egy saját bűnszervezetet is kiépített Vörös Hajnal néven, amit a Birodalom felemelkedése után egyelőre ismeretlen körülmények következtében szintén elvesztett, így gyakorlatilag visszatért Kenobi vegzálásához. Végső párbajuk a yavini csata előtt mindössze 2 évvel történt a Tatuinon, ahol a már idős mester könnyedén legyőzte egykori riválisát, holttestét pedig a jedik hagyományai szerint egy halotti máglyán égette el.

Sokan szerették volna, hogy Maul és Kenobi párharca a Disney+-os sorozatban is szerepet kapjon, ugyanakkor ez egy meglehetősen kerek, lezárt történet, amit ha megbolygatnának, az tényleg felforgatná az idővonalat és sok magyarázkodást szülne. Deborah Chow, a sorozat showrunnere és rendezője nemrég fel is fedte, hogy mióta részese a projektnek, Maul felbukkanása egyszer sem merült fel az alkotókban.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

A háború vége

A klónok háborúja nem végződött valami fényesen a Jedi Rend számára, hiszen a Birodalom felemelkedésének előestéjén az önmagát Uralkodóvá avató Palpatine, avagy Darth Sidious kiadta a 66-os parancsot, aminek keretében a klónhadsereg szinte egytől egyig kivégezte a jediket. Ebben segítségükre volt a sith nagyúr új tanítványa, az Anakin Skywalkerből lett Darth Vader is.

Mint a 66-os parancs túlélője, Obi-Wan a vulkanikus Mustafaron nézett szembe egykori tanítványával, párbajuk végén pedig amellett, hogy Vader elvesztette mindhárom ép végtagját, súlyos égési sérüléseket is szenvedett. Emiatt már csak egy létfenntartó berendezésekkel ellátott páncél segítségével tudott életben maradni - megszületett az az ikonikus Darth Vader, akit a világon mindenki felismer.

Miután azonban a parancsot szintén túlélő Yodának nem sikerült megölnie az Uralkodót, és a Birodalom előretörését már nem lehetett megállítani, a két mester száműzetésbe vonult. Ezt ugyanakkor nem tétlenségben töltötték, hiszen Obi-Wan egykori tanítója, Qui-Gon felfedezte annak a titkát, hogyan lehet megőrizni a tudatot a halál után is. Yoda és Kenobi ennek titkait tanulmányozták hirtelen megszaporodott szabadidejükben, amellett, hogy vigyáztak Anakin ikergyermekeire, Luke-ra és Leiára, akiket nevelőszülőkhöz adtak. Míg Leia az Alderaanra került Bail Organa szenátorhoz és feleségéhez, aki a bolygó királynője volt, Luke-ot a Tatuinra vitték a Lars-család párafarmjára, ahol Anakin mostohafivére, Owen Lars élt feleségével, Beru Whitesunnal. Obi-Wan szintén ezt a bolygót választotta kényszerű remeteségének helyszínéül, hogy minél közelebbről vigyázhasson a fiúra.

Száműzetés - Kánon és legendák

Kenobi összesen 19 évet töltött rejtőzködésben, ami nem tűnik egy túlságosan izgalmas időszaknak, ugyanakkor mind a legendákban, mind az új kánonban születtek már történetek ebben az időintervallumban, még a május végén érkező sorozaton kívül is.

A korábbi Bővített Univerzum, mára Legendák néven illetett régi kánon egyik kései megjelenése volt a Kenobi című regény, mely Obi-Wan száműzetésének kezdeti szakaszát mutatja be. Ebben a sztoriban Obi-Wan még próbál beilleszkedni a Tatuin közösségébe, igyekszik emberi kapcsolatokat kialakítani, viszont nehezen tud elszakadni a megszokott dolgoktól. Jedi mivoltát sem tudja eltemetni magában, és szüksége is van rá, mikor meg kell akadályoznia egy, a telepesek és a buckalakók közötti konfliktust, melyet az egyik párafarmer biztonsági vállalkozásának hazugságokon és megfélemlítésen alapuló népszerűsítése eredményezett.

A kánonban először a Marvel 2015-ben indult fő Star Wars képregényszériája foglalkozott azzal, hogyan próbálta óvni Kenobi a Lars családot mindenféle veszélytől. Egy alkalommal, mikor Jabba, a bolygó alvilágának ura vízadót vetett ki a párafarmerekre, Obi-Wan távol tartotta a behajtókat a Lars farmtól. Jabba hírét vette annak, hogy van egy farm, amely nem fizeti az adót, és elküldte Fekete Krrsantant, a vuki fejvadászt, aki legtöbbeknek a The Book of Boba Fett sorozatból lehet ismerős, hogy büntesse meg az ellenszegülőket. Mivel Obi-Wan titokban cselekedett, Krrsantan Owent vitte el, aki mit sem tudott az egész helyzetről. Kenobi természetesen azonnal segítségére sietett és megütközött a fejvadásszal, aki meglehetősen kemény falatnak bizonyult, de a történet végül happy enddel zárult.

A május 27-én induló Disney+ sorozat szintén ebben az időszakban, egészen pontosan A Sith-ek bosszúja című, számozás szerint harmadik Star Wars film után 10 évvel veszi fel a fonalat. Az eddig látottak alapján a mesternek ezúttal az inkvizítorokkal is meggyűlik majd a baja. Ők olyan sötét oldali erőhasználók, akiket maga Vader képezett ki, feladatuk pedig, hogy levadásszák a 66-os parancs túlélőit. Minden bizonnyal ők jelentenek majd akkora veszélyt Luke-ra nézve is, hogy Obi-Wan elhagyja rejtekhelyét és az előzetesekben is látott Daiyu nevű városbolygó felé veszi az irányt. Az is egyre bizonyosabbnak látszik, hogy újra összeakasztják bajszukat egykori tanítványával is, ami egy elég megosztó döntés lehet a rajongók körében, de ennek megítélésére inkább csak utólagosan lesz lehetőségünk.

"Halála"

Obi-Wan száműzetése a Yavini csata évében ért véget, amikor az immár 19 éves Leia segélykérő üzenetet küldött neki. Mint kiderült, a Birodalommal szemben álló Lázadó Szövetség megszerezte a Halálcsillag nevű szuperfegyver tervrajzait. Ez egy harci állomás, mely egy teljes bolygó megsemmisítésére képes. Az Uralkodó ezzel akarta félelemben tartani a galaxis népeit, és megsemmisíteni a Lázadókat, így kulcsfontosságú volt, hogy eljuthasson hozzájuk a terv.

Obi-Wan azonnal Leia segítségére sietett, és magával vitte Luke-ot is, sőt útközben megkezdte a fiú jediképzését. Halálát végül 57 éves korában, a Halálcsillagon Darth Vader keze által lelte, de ez a terv része volt, hiszen ekkor már rendelkezett a Qui-Gontól örökölt képességgel. Tudta, nagyobb hasznára lesz Luke-nak, ha az Erő segítségével mindig mellette lehet, és elláthatja tanácsokkal, illetve a Lázadók menekülését is lehetővé tette önfeláldozásával. Öröksége sokáig tovább élt, hangját az Erő részeként sok évvel később, Az ébredő Erő, illetve a Skywalker kora című filmekben is hallhattuk.

Obi-Wan Kenobi tehát méltán a rajongók egyik kedvenc karaktere, akit két legendás színész alakítása és számtalan egyéb történet tett még érdekesebbé. Élőszereplős sorozata révén hamarosan történetének egy újabb fejezetével lesz gazdagabb a Star Wars idővonala, mellette pedig a Marvel is elindított egy új képregényes minisorozatot, ami a mester életének különböző szakaszait mutatja be, ennek első füzete már megjelent. A széria összesen 5 részből fog állni, szóval egy darabig bizonyosan nem maradunk a high ground mesteréről szóló történetek hiányában.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)