Hirdetés

Minden idők legerősebben nyitó Netflix sorozata lett a Squid Game

|

Korábban sosem látott sikernek örvend a koreai Nyerd meg az életed sorozat.

Hirdetés

Szédületes gyorsasággal terjed a Squid Game (magyarul: Nyerd meg az életed). A Netflixen indult sorozat pillanatok alatt berobbant a köztudatba, és mire észbe kaptunk, már egy halom mém született a széria képi anyagát felhasználva, az első játékból ismert robottal pedig szinte lehetetlen nem összefutni a közösségimédia-platformok felületein.

A hatalmas felhajtásnak persze oka van, a kapitalizmus kritikáját megfogalmazó produkció valóban erősre sikeredett, a Puliwood kritikáját itt olvashatjátok.

Hirdetés

A Netflix társ-vezérigazgatója korábban már elmondta, a Nyerd meg az életed jó úton halad afelé, hogy minden idők legsikeresebb szériájává nője ki magát a platformjukon. Ez most meg is történt, amiről a streamszolgáltató a Twitteren számolt be a sorozathoz hű hangulatban:

Korábban a Bridgerton első szezonja volt a rekordtartó, arra 82 millióan voltak kíváncsiak, ehhez képest viszont a Squid Game azonban nem kevesebb mint 111 millió nézőt gyűjtött össze. E tettével olyan sorozatokat is a háta mögé utasított mint a The Witcher, a Tiger King vagy a Stranger Things.

A Nyerd meg az életed forgatókönyve már több mint 10 éve elkészült, ám a Netflix előtt senki sem akarta megvalósítani a projektet. A rendező saját bevallása szerint olyan feszült volt a munkálatok alatt, hogy több foga is kiesett. Remélhetőleg mostanra megnyugodott valamelyest, ha már a második évad is szóba került. Ti örülnétek a folytatásnak?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)