Hirdetés

A Mulan és az Új Mutánsok premierjét is elhalasztotta a Disney a koronavírus miatt

|

A Mulan mozibevételei esetében a kínai közönség kifejezetten fontos lenne, de ott érdemes még kivárni, szerencsétlen Új Mutánsok pedig 2 éve csúszik már az ismeretlenbe.

Hirdetés

Újabb mozipremierek esnek áldozatául a koronavírus miatt világszintű korlátozásoknak és halasztásoknak. Noha egyelőre itthon létszám limit mellett trükkösen továbbra is nyitva vannak a mozik, sok országban már betiltották a hasonló szórakoztatóipari egységek működését a járvány lecsengéséig, így most a Disney három film esetében is a halasztás mellett döntött. 

Hirdetés

Más stúdiók már korábban meghozták ezt a döntést, így például a Halálos Iramban 9, a 007: Nincs idő meghalni, a Nyúl Péter 2 és a Hang nélkül 2 bemutatóit is elhalasztották. Ehhez a listához csatlakozik most a Mulan és az Új Mutánsok is, melyek premierjeit egyelőre határozatlan időre eltolták.

Az Új Mutánsokon már meg sem lepődünk, hiszen a hányattatott sorsú X-Men film halasztásainak számát már számon sem tudjuk tartani. A Mulan esetében is logikus lépésnek tűnik az csúsztatás, hiszen ennél a filmnél a Disney nagyon komoly bevételeket remél a kínai moziközönségtől, azonban a koronavírus kiinduló országaként talán itt a legsúlyosabbak a járványügyi intézkedések. 

A cégóriás egyéb intézkedéseket is hozott a COVID-19 miatt, például bezárták az anaheimi Disneylandet is. A vezérigazgató Bob Iger szerint hatalmas felelősség nyugszik most a vállukon, és amit most tesznek az kiemelt fontossággal bír világszinten is. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)