Hirdetés

Nagyon sok nézőt veszített az HBO a Trónok harca lezárását követően

|

A negatív változást elnézve úgy tűnik, a fantasy széria nagyon fontos volt a csatorna számára.

Hirdetés

A 2010-es évek egyik legnépszerűbb sorozata minden kétséget kizáróan a Trónok harca volt, amit világszerte elképesztően sokan követtek figyelemmel évadról-évadra, illetve számos színész karrierjének adott egy alapos löketet.

A nagy népszerűség ellenére a széria lezárása sajnos igencsak felemásra sikeredett, hiszen nagyon sok rajongó nem volt elégedett vele, és a jelek szerint a fantasy kaland 2019-es végét követően sokan el is pártoltak az HBO-tól.

Hirdetés

Habár a Trónok harca után is érkeztek még ütős tartalmak a fizetős csatorna kínálatába, valahogy mégsem sikerült akkora sikert elérni velük, mint a George R. R. Martin könyvein alapuló alkotással. Egy friss jelentésből ugyanis az derült ki, hogy az HBO elveszítette a 18 és 49 év közötti, egyébként kulcsfontosságú közönségének több mint felét 2020-ban. Sőt, általánosságban 38%-kal csökkent az HBO közönségének mérete tavaly a 2019-es adathoz képest.

Egészen egyértelmű, hogy rengeteg néző a Trónok harca lezárása után pártolt el az HBO-tól, és hiába igyekezett a csatorna betölteni az űrt más alkotásokkal, egyik produkcióval sem tudott a korábbihoz hasonló tömegeket megmozgatni. Fontos megjegyezni, hogy már készül a Trónok harca előzménysorozata, a House of the Dragon, ami jó eséllyel felkelti majd a rajongók figyelmét, de gyaníthatóan nem lesz képes megismételni a nyolc évadot megélt fősorozat sikerét.

Esetleg van olyan HBO-s sorozat jelenleg, amit figyelemmel követtek?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)