Hirdetés

Nagyszabású műsorban mutatja be a Netflix új filmjeit és sorozatait

|

A streamingóriás kihirdette a 2023-as a Netflix TUDUM helyszínét és időpontját.

Hirdetés

Alighogy levonul a nyári videojátékos események első nagy hulláma, máris készülhetünk egy újabb bemutatóra, amin zömében kevésbé interaktív tartalmak fognak felvonulni, bár néhány játék is felbukkan majd. Jön ugyanis a Netflix most már lassan hagyománynak is mondható TUDUM-ja (a filmek és sorozatepizódok elindulása előtt hallható jellegzetes szignál nyomán nevezték el így), hogy megvillantsa, milyen alkotásoknak örülhetnek az előfizetők a következő hónapokban.

Az eseménynek idén az egyik legfontosabb latin-amerikai piac, Brazília lesz a házigazdája, de természetesen a világ minden tájáról becsatlakozhatunk majd az élőben közvetített műsorba. Ha ti is szeretnétek megnézni, akkor június 17-ét karikázzátok be a naptárban. Úgy készüljetek, hogy magyar idő szerint 22:30-kor kezdődik.

Hirdetés

A bejelentésekről természetesen mi is hírt adunk majd, és már most úgy tűnik, hogy lesz miért izgulni. Az alábbi kedvcsináló alapján nemcsak visszatérő sorozatokkal kapcsolatos infókra számíthatunk, mivel a streamingszolgáltató betekintést nyújt egy csokorra való vadonatúj produkcióba is, köztük a Avatar: The Last Airbender és One Piece adaptációkkal, a kórházból május közepén kiengedett Jamie Foxx  új filmjével, a They Cloned Tyrone-nal, valamint Zack Snyder sci-fijével, a Rebel Moonnal.

Ezek a filmek, sorozatok és realityk már biztosan szerepelni fognak a műsorban:

  • 3 Body Problem (A háromtest-probléma)
  • All the Light We Cannot See
  • Avatar: The Last Airbender
  • Back to 15
  • Berlin
  • Bridgerton (A Bridgerton-család)
  • Berlin
  • Cobra Kai
  • Emily in Paris (Emily Párizsban)
  • Extraction 2 (Tyler Rake: A kimenekítés 2)
  • FUBAR
  • Heart of Stone
  • Heartstopper (Fülig beléd zúgtam)
  • Lift
  • Love is Blind (Vak szerelem)
  • Lupin
  • Never Have I Ever (Én még sosem...)
  • One Piece
  • Outer Banks
  • Queen Charlotte: A Bridgerton Story (Sarolta királyné - Egy Bridgerton-történet)
  • Rebel Moon
  • Sintonia (Kölykök az utcáról)
  • Squid Game (Nyerd meg az életed)
  • Stranger Things
  • The Archies
  • The Chosen One (A kiválasztott)
  • The Witcher (Vaják)
  • They Cloned Tyrone
  • Through My Window: Across the Sea
  • Wednesday

Ti melyikre vagytok leginkább kíváncsiak?

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)