Hirdetés

Napi büntetés: támad az ebolás T-Rex!

|

Előzetest kapott a film, melynek kapcsán csak egy kérdés merült fel bennünk: kinek volt erre szüksége?

Hirdetés

Sokszor láttuk már, hogy a trash-film műfaj méltán névtelen képviselői igazán fertelmes audiovizuális bűnökkel próbálták összekarcolni a gyanútlan nézők agytekervényeit. A nemrég bejelentet Ebola Rex azonban valószínűleg minden eddigi versenyzőt alulmúl. Igen, a Sharknadót is.

Hirdetés

Az SCS Entertainment nevű, leginkább garázscégnek tűnő stúdió csak idén két "filmmel" jelentkezett, és a úgy látszik, hogy az évet mindenképp egy trilógiával szeretnék lezárni, így szeptemberben jön harmadik alkotásuk. "De mik voltak az eddigi filmjeik?" - tűnődhet el a gyanútlan olvasó, mi pedig örömmel válaszoljuk meg a kérdést a kollektív traumafeldolgozás jegyében. 

Ez év elején az 5G Zombies nevű alkotással jelentkeztek, melyben az 5G tornyok átváltoztatták az emberiség jelentős részét élőholttá. A második felejthetetlen filmeposz az Angry Asian Murder Hornets címre hallgatott; ebben ázsiai gyilkos darazsak (akik valamiért még mérgesek is) fenyegetik az emberiséget. Érdemes megtekinteni mindkét film előzetesét, hogy képet kapjatok, mi vezetett el az SCS Entertainment idei harmadik bűntettéhez: az Ebola Rexhez:

Nem is nagyon fűznénk semmit a látottakhoz, esetleg csak az alkotók által kiadott hivatalos szinopszist:

"Egy »Dino Lives Matter« demonstráció során, egy elmebajos tüntető megfertőz egy fogságba ejtett Tyrannosaurus Rexet ebola vírussal, ami megszökik és tombolni kezd Dél-Kaliforniában. Egy megszállott, renegát katonán múlik, hogy megállítsa."

Ha esetleg a fehér izzásig hevített vas és a szöges ostor nem lenne elegendő önkínzáshoz, akkor eláruljuk, hogy az Ebola Rex szeptember elsején debütál a kiadó online videotárában.

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)