Hirdetés

Napi büntetés: te fizetnél egy olyan költöztetőért, aki úgy néz ki, mint a Szikla?

|

Dwayne Johnson hasonmással próbál egy cég pénzt csinálni, de azért bőven lenne még mit javítani az élményen.

Hirdetés

Aki valaha is költözködött már az valószínűleg tudja, hogy nem éppen a legizgalmasabb és legpihentetőbb tevékenység, sőt kifejezetten monoton és stresszes időtöltés, amit nehéz szórakoztatóvá tenni, pedig igény talán lenne rá. Ezt az igényt most egy költöztető cég is felismerte és elég meglepő ötletük támadt arra, hogyan lehetne egy kicsit feldobni az egyébként unalmas és megterhelő pakolászást. A segítség egyszerre fizikai és szellemileg stimuláló, hiszen mennyivel jobb a meló, ha veled robotol a Szikla. Vagyis Sziklácska. Amolyan Szilkaoid jómunkásember.

Hirdetés

A My Baggage nevű nemzetközi költöztetéssel foglalkozó cég oldalán jelent meg az a szolgáltatás, melynek keretében Dwayne Johnson, vagyis A Szikla "hasonmását" bérelhetjük fel arra, hogy vigye helyettünk a nehéz dobozokat. A szolgáltatásba beletartozik maga a pakolás, illetve SMS értesítők is, amelyek alkalomadtán akár még szórakoztató anekdotákat is tartalmazhatnak. 

Ez mind szuper, de azért a hasonmás definícióját még lehetne csiszolni kicsit a vállati értelmezőszótárban:

De legalább jó erőben van a kolléga, viheti ő a nehezebb dobozokat. Aztán meséljen közben valami jó forgatási sztorit...

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)