Hirdetés

Napokon belül már otthon is nézhetitek a Lightyeart, de más izgalmak is érkeznek augusztusban a Disney+-ra

|

Az Andor ugyan csúszik, de jön többek között az Amazon: Ügyvéd és az Én vagyok Groot is.

Hirdetés

Megvannak a Disney+ legfontosabb augusztusi premierjei, de a hivatalos sajtóközleményt olyan gyorsan küldték ki, hogy egy ma bejelentett csúszás még nem került fel rá. 

A hónapot rögvest augusztus 3-án a Lightyear nyitja. A Toy Story mesék spin-offjának is tekinthető Pixar moziban Buzz Lightyear űrhajós eredettörténetét ismerhetjük meg. A filmet csak június közepén mutatták be a mozik, szóval gyakorlatilag másfél hónappal a premier után már a nappaliban is meg lehet nézni.

Hirdetés

Augusztus 5-én a Predator-rajongók örülhetnek, mivel ekkor válik elérhetővé a Préda, vagyis a Prey, melyben 300 évet repülünk vissza a múltba, hogy megnézhessük, mire képesek a komancsok a világűrből érkezett fenyegetéssel szemben. Szintén 5-én érkezik a LEGO Star Wars: Nyári vakáció, ami értelemszerűen elsősorban a Csillagok háborúja legkisebb rajongóit célozza meg.

Augusztus 10-én egy másik animációs projektre számíthatunk, ekkor kapjuk meg ugyanis az Én vagyok Groot minisorozat rövidfilmjeit.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Augusztus 17-én startol el az Amazon: Ügyvéd, avagy She-Hulk: Attorney at Law című Marvel sorozat, amiben Jennifer Walters (Tatiana Maslany) tesz szert Hulkéhoz hasonló képességekre. Végezetül a hivatalos sajtóközleményben még augusztus 31-i premierrel szerepelt a Star Wars: Andor sorozat, de már tudjuk, hogy a Lucasfilm három héttel eltolta a bemutatót

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)