Hirdetés

Néhány héten belül elkezdődik a Black Adam film forgatása

|

A DC egyik talán legérdekesebb projektje hamarosan tényleg beindulhat.

Hirdetés

A The Rock főszereplésével készülő szuperhősös mozi már nem csak egy távoli vágyálom. A Black Adam tavaly augusztusban megkapta a hivatalos bejelentő teaserét, a stáb pedig azóta is dolgozott a háttérben, hogy a lehető legtöbbet hozhassák ki a DC egyik legérdekesebb karakteréből.

A film vezető producere, Hiram Garcia kifejezetten izgatottnak tűnik, és el is árult pár részletet a munkálatokról.

Hirdetés

A ComicBooknak adott interjújában kezdésnek elmondta, hogy mikor és hol indulnak a forgatások.

"Áprilistól forognak majd a kamerák és Georgiában leszünk. Nagyon izgatottak vagyunk. Minden elő van készítve. Mindenki teljesen be van zsongva."

Az interjú során említette a COVID-19 miatti csúszást, aminek azért megvolt a maga pozitívuma is.

"Annak örülünk, hogy egy kicsit leállhattunk, átszerveződhettünk, és frissen mehetünk neki a dolgoknak. A szünet abban is segített, hogy több mélységet adjunk olyan ötleteknek, melyek már a COVID előtt is megvoltak ugyan, de kibővítésre szorultak."

Remélhetőleg az extra időnek hála egy minden szempontból csiszoltabb filmet fogunk kapni, mint a korábbi DC mozik esetében.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)