Hirdetés

Nem akárki rendezheti a következő Az ördögűző filmet

|

Egy igazi horrorveteránt szemelhettek ki a The Exorcist: Believer folytatásárhoz.

Hirdetés

Alig pár napot kell már csak várni arra, hogy otthon is nézhessétek Az ördögűző: A hívő című filmet, az új mozi azonban a tervek szerint csak egy trilógia első felvonása, tehát még két részre biztosan számíthatunk. A következő mozi pedig a hírek szerint igazán hozzáértők kezekbe került.

Deadline információi alapján ugyanis a stúdió, vagyis a Blumhouse és a forgalmazó Universal Pictures a szakma egyik nagy veteránját szemelte ki erre a feladatra, így ha minden jól megy, akkor Mike Flanagan rendezheti a második részt.

Hirdetés

Mike Flanagan neve olyan produkciókból lehet ismerős, mint az Álom doktor, Az Usher-ház bukása, A Hill-ház szelleme, vagy épp a Mise éjfélkor. Az ördögűző: A hívő rendezője, David Gordon Green egyébként még januárban dobbantott, ekkor derült ki az is, hogy a második rész nem fogja tudni tartani a tervezett 2025 áprilisi bemutatót. Green akkor úgy indokolta meg döntését, hogy inkább más projektekre szeretne koncentrálni, miután A hívő vegyes fogadtatásban részesült, és anyagilag sem hozta az elvárt szintet. 

Ki tudja, lehetséges, hogy Mike Flanagan színre lépése fogja végül a helyes útra terelni ezt a trilógiát. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)