Hirdetés

Nem csupán a humor miatt töri át She-Hulk a negyedik falat

|

A rendező elmondása alapján több nagy meglepetésre is számíthatnak majd a nézők.

Hirdetés

A San Diego Comic-Conon rengeteg újdonság derült ki a Marvel Cinematic Universe előrelátható jövőjével kapcsolatban, így többek között megtudtuk, milyen filmek és sorozatok érkeznek az 5. és a 6. fázisban, illetve pár részlet is kiderült a hamarosan debütáló szériákról. Az egyik ilyen a She-Hulk: Attorney at Law, ami pár hét múlva, augusztus 17-én debütál a Disney+ kínálatában.

A She-Hulkot az első trailer láttán sokan kritizálták a CGI miatt, viszont a digitális megoldásokon azóta már javítottak a készítők. A történetmeséléssel kapcsolatban pedig kiderült, hogy az MCU-alkotásoktól szokatlan módon a sorozat át fogja törni a negyedik falat, vagyis a szereplők meg fogják szólítani a közönséget.

Hirdetés

Deadpool jellemzően a humoros megjegyzésekkel szokott kiszólni, és a legtöbb rajongó a She-Hulk esetében is arra számított, hogy csak a poénkodás kedvéért törik meg a negyedik fal. Ennél viszont több jelentősége lesz a megoldásnak. A sorozat társrendezője, Kat Coiro egy interjúban elmondta, hogy az ehhez kapcsolódó bejelentés sok kérdést vetett fel, ugyanakkor nem csupán a viccek miatt, hanem komoly mondanivalók apropóján is kiszólnak a nézőkhöz a karakterek. Coiro hozzátette, hogy részleteket nem árulhat el, de azt elmondhatja, hogy nagyon szórakoztató lesz.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A She-Hulk címszereplője, Tatiana Maslany is nyilatkozott a témával kapcsolatban - ő megjegyezte, hogy a töréseknek lesz többletjelentése, és meg fog jelenni, hogy érzi magát a szokatlan közegben a karaktere. Ahogy elmondta, nemcsak azt láthatjuk majd, ahogy az ügyvédnőként mozog az MCU világában, de érdekes lesz azt is látni az ő szemszögéből, hogy mekkora figyelmet von majd magára az utcákon She-Hulk.

A sorozat augusztus 17-én debütál a Disney+-on. Ti mit vártok a She-Hulk: Attorney at Law történetétől?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)