Hirdetés

Nem ússzuk meg: készül a Venom 3

|

A meglehetősen vegyes kritikai fogadtatás ellenére már dolgoznak a harmadik Venom filmen.

Hirdetés

A 2018-as Venomot nem fogjuk a filmtörténelem nagy klasszikusai között emlegetni, de legalább szórakoztató, humoros volt, és ez segített, hogy a jegypénztáraknál is szépen teljesítsen. Már akkor nyilvánvalóvá vált, hogy lesz második rész, és pontszámok alapján az idén bemutatott Venom 2. - Vérontó felülmúlta elődjét - mi ugyanakkor gyengébbnek találtuk.

Akárhogy is, valójában nem a vélemények számítanak, hanem a jegybevételek, és mivel - jelen állás szerint - sikerült felülmúlnia egyebek mellett a Godzilla vs. Kongot, a Dűnét, a Shang-Chit és az Örökkévalókat is, érthető, hogy a döntéshozók nem gondolkodtak sokat a folytatás berendelésén.

Hirdetés

Amy Pascal producer a Collidernek adott interjújában megerősítette, hogy a tervezési fázisban tart a projekt, de most az a fontos, hogy a lehető legtöbben megnézzék a Pókember: Nincs hazautat. Kérdéses, hogy ezzel arra utal-e, amire a Venom 2 stáblistás jelenete, Pascal 2017-es nyilatkozata

A GameStar YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Szerintetek van értelme folytatni? Hogyan haladhat tovább a történet? Vajon az egészet végérvényesen bekötik az MCU-ba, vagy a Sony-féle külön szál önálló marad?

Kritikák, filmes érdekességek, magyar szinkron és hazai filmkultúra - a Puliwood a te oldalad is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)