Hirdetés

Itt a bizonyíték, hogy nemcsak harcolni, de forgalmat irányítani is simán lehet fénykarddal

|

A Star Wars-filmekben brutális összecsapások eszközei ezek a fegyverek, de a való életben sokkal kedvesebb célra használják őket.

Hirdetés

A hétvégén elég nagy volumenű áramszünet sújtotta New York városát, így Manhattan nyugati része gyakorlatilag sötétségbe borult. Értelemszerűen így a rendőrlámpák sem működtek, és a civilek segítségére volt szükség, nehogy baleset történjen az utakon.

Hirdetés

Elég sokan siettek az autósok segítségére, és amíg a legtöbben például a telefonjukkal világítottak, addig akadtak olyan jótevők is, akik valamivel rendhagyóbb módon irányították a forgalmat. Liam Stack, a The New York Times egyik újságírója lencsevégre is kapta az egyik ilyen illetőt, aki a Hell's Kitchen negyedben, egy vörös fénykarddal segédkezett.

Valakinek egy másik szögből is sikerült lefényképeznie a hősies forgalomirányítót.

Ráadásul úgy tűnik, nemcsak egyvalakinek jutott eszébe ez az ötlet, ugyanis egy másik twitteres fotó alapján egy zöld fénykardos úriember is gyorsan a bajba jutott autósok segítségére sietett.

A áramszünet megközelítőleg három óráig tartott, és este 10-re sikerült elhárítani a problémákat. Az utakon lévő sofőrök pedig valószínűleg nagyon hálásak voltak a fénykardos, és a sci-fi fegyver nélküli önkéntes forgalomirányítóknak is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)