Hirdetés

Ő lehet a High Republic-érában játszódó Star Wars sorozat főszereplője

|

A Star Wars: The Acolyte a Disney streamingszolgáltatását erősíti.

Hirdetés

A köztársaság fénykora jóval a Baljós árnyak előtt játszódik, ezt az időszakot dolgozza fel a Disney új érája, noha egyelőre csak könyvek és képregények formájában (az első regényről olvashattok is egy értékelést a Puliwoodon), a filmek, sorozatok és játékok még váratnak magukra.

Bejelentés viszont már történt ezen a területen is, tavaly decemberben derült ki, hogy kizárólag a Disney+-ra jön a Star Wars: Acolyte, amelynek a showrunnere a Végtelen matrjoska (Russian Doll) rendezője, Leslye Headland lett. Headland már akkor elmondta, hogy a sztorinak női főszereplője lesz, a sorozat pedig egy sötét és titokzatos  thriller, amely a Baljós árnyak eseményeit vezeti fel

Hirdetés

A Variety jelentésének köszönhetően már azt is tudni véljük, hogy ki állhat a történet középpontjában: állítólag a 23 éves amerikai színésznő, Amandla Stenberg csatlakozhat a produkcióhoz, és bár a karakterével kapcsolatban nem érkezett füles, valószínűsíthetően a címszereplő bőrébe bújik. Stenberget olyan alkotásokban láthatták a nézők, mint Az éhezők viadala, Az Álmosvölgy legendája sorozat, a Sötét elmék, a The Eddy és a Kedves Evan Hansen, de az igazi nagy kiugrás még várat a számára, talán pont a The Acolyte lehet majd az. 

Az acolyte-ok lényegében erő-érzékeny sith tanítványok voltak Darth Bane hírhedt regulája, "a kettő szabálya" előtt, akik egy sith nagyúr felügyelete alatt kerültek kiképzésre. A találgatások szerint tehát Stenberg alakíthatja a címszereplőt, de hogy kinek a gyámsága alatt lép rá a sötét oldal felé vezető útra, az még nem ismert (a rajongók egyik legnagyobb vágya egyébként Darth Plagueis). 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)