Hirdetés

Még a producernek sem tetszett a Pókember 3

|

A producer és rendező legalább annyira nem volt megelégedve saját munkájával, mint a nézők.

Hirdetés

Annak ellenére, hogy hajlandó vagyok az összes kollégámmal birokra kelni, azért, hogy bizonygathassam, mennyire jók is a Pókember filmek (és ők ezért váltott hangsúllyal küldenek engem sarokba) be kell vallanom, hogy a Pókember 3 néhány jelenete ott van a "legkínosabb filmes pillanatok" top 10-es listám első 5 helyén.

„Nagyon elszúrtam a harmadik Pókembert, és az emberek ezért évekig utáltak” – kezdte mondandóját Sam Raimi a Nerdist podcast műsorban. „Még mindig utálnak érte.” Raimi elmondta, hogy mekkora kihívás volt tető alá hozni a trilógiát, és elárulta, hogy szerinte mi volt a legnagyobb gond a harmadik epizóddal. Elmondása szerint megpróbált mindent, hogy működjön a dolog, de egyszerűen nem hitt a karaktereiben.

„Ilyesmit nem lehet elrejteni azok elől a nézők elől, akik szeretik a Pókembert. Ha a rendező nem szeret valamit, akkor az rossz a közönségnek, ha mégis megcsinálja.” Utólag már máshogy csinálná, és inkább a karakterekre fókuszálna úgy, ahogy voltak, túlzások nélkül. Raimi egy életre elég tapasztalatot gyűjtött a Pókember 3-ból, és ma már máshogy csinálná, ha újra esélyt kapna.

A fenti videó tökéletesen összefoglalja mindazt, amit nem szerettünk a filmben. Ti szerettétek a Pókember 3-at? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)