Hirdetés

Pókember: Idegenben - elérte az egymilliárd dolláros bevételt

|

Óriási pénzügyi sikert ért el a Marvel filmes univerzumának legújabb alkotása, amire a jelek szerint rengetegen ültek be világszerte.

Hirdetés

Várható volt, hogy rengeteg pénzt fog termelni Pókember új kalandja, mivel már az első hétvége után átlépte a félmilliárdos határt. Azóta pedig folyamatosan fogytak a jegyek és most újabb nagy mérföldkőhöz érkezett a film, amely a hálószövő filmes jövője szempontjából is kardinális kérdés, mivel ezen múlt, hogy a Marvel tovább folytathatja-e a szériát saját maga (mivel a Sony-nál vannak a jogok).

Hirdetés

A The Hollywood Reporter értesülései szerint a Pókember: Idegenben csütörtökön elérte az egymilliárd dolláros bevételt világszinten. Már önmagában is remek eredménynek számít ez, de az még tovább fokozhatja a Disney és a Sony örömét, hogy a Marvel Kapitány és a Bosszúállók: Végjáték után a harmadik 2019-es MCU-filmnek is sikerült átlépnie ezt a bűvös határt.

Ráadásul ez még nem minden, ugyanis ez az első olyan Pókember-film, ami ennyi pénzt hozott a konyhára, persze nem számolva az inflációval. A második helyen a 2007-es Pókember 3 áll 890 millióval, a harmadik pedig a 2017-es Pókember: Hazatérés, ami 880 millió dollárt termelt világszerte. Ha csak az amerikai bevételeket nézzük, akkor az Idegenben jelenleg az ötödik helyen áll, de ha folytatja a diadalmenetet, simán megelőzheti a többi filmet hazai pályán is.

Nektek hogy tetszett a Pókember: Idegenben?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)