Hirdetés

Pókember: Idegenben - nagyon pozitívak az első vélemények

|

Van, aki szerint nem is lehetett volna jobb epilógusa a Végjátéknak.

Hirdetés

Vannak olyan szerencsések, akik már láthatták a Pókember: Idegenbent, és akadnak közöttük olyanok, akik szerint ez lett a legjobb Pókember film valaha. Nyilván senki nem mesélhetett még sokat a filmről (még két hét van hátra a premierig), de az első reakciók így is bizakodásra adnak okot.

Hirdetés

A sztori közvetlenül a Végjáték után játszódik, és ahogy azt már az előzetesekből is megtudtuk, jelenleg Peter a Thanos elleni háború után leginkább csak egy laza, európai nyaralásra vágyik. Sajnos ez nem jön össze, és vállára nehezedik ismét az egész világ sorsa. A hírek szerint a Tom Holland és Jake Gyllenhaal páros tökéletesen passzolt egymáshoz, ennek köszönhetően pedig egy példátlanul szórakoztató Marvel film lett az Idegenben.

Van, aki rögtön arról írt, hogy messze ez lett a kedvenc Pókember-mozija, sőt olyan jó a film, hogy kétszer meg kell majd néznie mindenkinek.

Más a film végét emelte ki, ami elvileg a valaha készült legjobb marveles lezárás. Kíváncsian várjuk. 

Az alábbi tweetben az a legizgalmasabb, hogy az egész Marvel Filmes Univerzum jövőjét érintő meglepetésekről írnak benne. Ha lehet, most még jobban rápörögtünk mi is a filmre.

Egy újabb szerencsés flótás azon morfondírozott, hogy még nem döntött el, az Idegenben, vagy a Pókverzum viszi-e a prímet, de kétségtelenül az előbbi az eddig készült legjobb élőszereplős adaptáció.

Fontos infó következik, ugyanis az alábbi tweet szerint két stáblistás jelenetet is kapunk, amiktől bizony annak rendje s módja szerint el is dobjuk az agyunkat.

Nem a most következő bejegyzés volt az egyetlen, ami kiemelte Gyllenhaal remek játékát. 

Ismét Gyllenhaalt dicsérik, és a stáblistás jeleneteket ajnározzák az alábbi tweetben. 

Végezetül az utolsó bejegyzés írója azt említette meg, hogy az Idegenben letaszította a Sam Raimi-féle Pókember 2-t a trónról, és immár ez a legjobb mozi a hálószövő főszereplésével. 

Hozzánk július 4-én fog befutni a Pókember: Idegenben. Ti várjátok már?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)