Hirdetés

Pókember többé nem az MCU része, magára maradt a Sony

|

Kitalálhatjátok, nyilván a pénz áll a végtelenül szomorú döntés hátterében, a Spider-Man filmeket egyelőre feltehetően elengedte a Marvel.

Hirdetés

Nem gondoltuk volna, hogy ilyen szomorú hírrel kell zárnunk ezt az egyébként remek, gamescomos anyagokban gazdag napot. A Deadline információ szerint viszont sajnos úgy tűnik, hogy véget ért a Sony és a Disney közös szárnyalása, a Marvel a továbbiakban nem fog közreműködni a Pókember filmek elkészítésében. 

Hirdetés

Ez már csak azért is elkeserítő, mert így a Tom Holland-féle Pókember a Marvel filmes univerzumának többi mozijában sem tűnhet fel, pedig a karakter történetének szerves része volt, hogy együtt bandázik a többi hőssel, Vasember mentoráltjaként kezd vele a szuperhősiparba, és a Bosszúállók oldalán menti meg a világot. Nos, a jövőben semmi hasonlóra ne számítsunk. Az eddigi információk szerint a Sony még minimum két Pókember filmet tervez Holland főszereplésével és Jon Wattsszal a rendezői székben, de a mostani fejlemények fényében ezt már a Marvel kreatív csapata és az MCU fejese, Kevin Feige nélkül, teljesen önerőből kell elkészíteniük, azt pedig pontosan tudjuk, hová vezettek eddig saját pókemberes próbálkozásaik. 

Gondolom nem nagy meglepetés, hogy az egész kálvária mögött a piszkos anyagiak húzódnak meg indokként. A Disney egészen egyszerűen magasabb részesedést akart (a hírek szerint 50-50%-ot) a közös projektekből, sőt elvileg felmerült az is, hogy az egyezséget kiterjesztik más Pókember-karakterekre is, a Sony viszont ragaszkodott az eredeti megállapodáshoz. Nyilván itt nem fillérekről van szó, hiszen a Pókember - Idegenben nemrég a Sony legsikeresebb filmjévé vált. A források szerint a Sony részéről Tom Rothman és Tony Vinciquerra olyan szinten borították az asztalt, hogy esély sem látszik a megállapodásra vagy az újratervezésre, egészen egyszerűen nem akarnak osztozni legértékesebb franchise-ukon. 

Nehéz szavakba önteni, hogy mennyire csalódottak vagyunk, hiszen a Pókember - Idegenben stáblistás jelenetei azt vetítették elő, hogy Pókinak még az eddigieknél is sokkal nagyobb szerepe lesz az MCU-ban. A jelek szerint viszont soha többé nem láthatjuk majd Nick Fury, vagy épp Happy oldalán. Tényleg, mi lesz így Happy és May néni románcával? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)